




















|
| Asztalitenisz – Még lehet nevezni a szombati Tranzit Tüzép Kupára | 2009-08-06 06:16:48 Augusztus 8-án rendezik meg Egerben a Tranzit-Tüzép Kupa elnevezésű idénynyitó versenyt, ahol felnőtt egyéni és páros versenyszámok során bizonyíthatnak az NBII-ben, vagy alacsonyabb osztályban játszó férfi, illetve az NBI-ben, vagy alacsonyabb osztályban szereplő női játékosok. Az egri egyesület és a Heves Megyei Asztalitenisz Szövetség által szervezett seregszemlén minden korosztályban küzdelmet hirdetnek, azonban nem lesz nemek közötti megosztás, a hölgyek is a férfiakkal együtt nyesnek majd.
Petővári Attila, a megyei szövetség elnöke elmondta: regionális versenyt terveznek, a környező megyékből is érkeznek pingpongosok. Legalább 30-40, de az optimistábbak 50 fölötti létszámú indulóval számolnak. 10.00 órakor a férfi párosok kezdenek egyenes kieséses, 32, vagy 64-es főtáblán. Ezután léphetnek asztalhoz az egyéni versenyszámokban indulók, 3-as, 4-es csoportokat hoznak létre, a csoportelsők és másodikok jutnak tovább az egyéni főtáblára. Ha lehetőség lesz rá, a kiesettek számára vigaszági versenyt is rendeznek.
Az egri TTSC képviseletében legalább 10-15 sportoló indul a hazai rendezésű kupán, igyekeznek bevonni az edzéseket még ritkábban látogató fiatalokat is, így akár 20 egri is ott lehet szombaton a vélhetően népes mezőnyben.
Petővári Attila hozzátette: a Heves megyei asztalitenisz élettel kapcsolatos információk széleskörű ismertetése érdekében elkészült a Heves Megyei Asztalitenisz Szövetség honlapja, amely a http://hmatsz.wordpress.com/ címen érhető el. Itt megtalálhatóak a versenykiírások, letölthetőek a nevezési lapok.
ZentaiL
Kép: Zagyi Tibor
|

|