|
A nyeretlenségi sorozat lezárása a cél | 2024-04-25 15:28:05 KÉZILABDA – A végjátékba fordult a küzdelem a női kézilabda NB I/B 2023/2024-es kiírásában. Az Eszterházy SC együttesének annyi célja maradt a hátralévő öt mérkőzésére, hogy ne csússzon ki az első tízből. Az első villámokat elháríthatja az egyetemi együttes, amely szombaton délután a vele szemben kétpontos hátrányban lévő Szigetszentmiklós otthonában vendégeskedik. Ősszel hazai környezetben nyolc góllal, 39-31-re vertük a szentmiklósiakat, így ismerjük ellenük a győzelmi receptet. A siker azért is fontos, hogy lezárjunk egy többhetes nyeretlenségi sorozatot. Utoljára március 9-én hagytuk el örömittasan a pályát, azóta viszont ötször maradtunk alul zsinórban aktuális ellenfelünkkel szemben. Persze a vészharangok kongatását nem indokolja semmi, hiszen legyőzőink között három dobogós csapat (Érd, Esztergom, Szombathely) is volt. Szerencsére az erőltetett menetet követően most egy könnyebben hozható meccs következik, azonban a sikert nem fogják ingyen adni. Az Eszterházy SC szigetszentmiklósi vendégjátékára szombaton 15 óra 45 perctől kerül sor.
Női kézilabda NB I/B., 26. forduló
Szigetszentmiklós, 2024-04-27 (szombat) 15 óra 45 perc
Szigetszentmiklós NKSE – Eszterházy SC
Játékvezetők: Konkoly Á., Oláh B.
A játéknap további mérkőzései:
Péntek
Kispest NKK - Gárdony-Pázmánd NKK
Szombat
DVSC Schaeffler U19 - PTE PEAC-SIPO
Esztergomi Vitézek - Ferencvárosi TC U19
Tempo KSE - SZISE-Bamba Marha
Zengő Alföld Orosházi KA - Érd
PC Trade Szegedi NKE - Komárom VSE
Szombathelyi KKA – Hajdúnánás
RG
Fotó: Lénárt Márton
|
|