|
Óriási szüksége van a pontokra a QHB-Egernek | 2024-03-28 21:39:12 KÉZILABDA – Nagy jelentőséggel bíró mérkőzést játszik hazai környezetben a QHB-Eger férfi kézilabda csapata. Az NB I 20. fordulójában szombaton a Kemény Ferenc Sportcsarnokban a Dabas KC együttesét látja vendégül Tóth Edmond gárdája. A bennmaradásért folytatott küzdelemben óriási szükség van a hazai sikerre. A PLER legutóbbi idegenbeli diadalával két pontra csökkentette hátrányát a mieinkkel szemben, így már kezd szorítani a gyeplő. A helyzet akkor válhat kritikussá, ha a nyolcadik helyen álló Dabas nyerne az egri oroszlánbarlangban, a PLER pedig újabb nagy skalpot gyűjtene be a Budakalász hazai legyőzésével. Csak azért nem helyénvaló a győzelmi kényszer megemlítése az Eger esetében, mert sok van még hátra a pontvadászatból. Együttesünk már többször bizonyította a jelenleg zajló kiírásban is, hogy amikor nagyon kell, akkor képes olyan teljesítményt nyújtani, ami sikert eredményezhet. A Dabas nem legyőzhetetlen ellenfél, ezt is bizonyítottuk már többször a korábbi szezonok során. A szombati ütközetre 18 órától kerül sor.
Férfi kézilabda NB I., 20. forduló
Kemény Ferenc Sportcsarnok, 2024-03-30 (szombat) 18 óra
QHB-Eger – Dabas KC
Játékvezetők: Felhő F., Öcsi T.
A játéknap további mérkőzései:
Péntek
PLER-Budapest - CYEB-Budakalász
Szombat
Balatonfüredi KSE - Carbonex-Komló
MOL Tatabánya KC - OTP Bank-Pick Szeged
Fejér B.Á.L.-Veszprém - HE-DO B.Braun Gyöngyös
Telekom Veszprém - HSA NEKA
Április 3.
Csurgói KK - FTC-Green Collect
Az alsóház állása: 7. Balatonfüredi KSE 17 pont, 8. Dabas KC 17 pont, 9. HE-DO B.Braun Gyöngyös 16 pont, 10. Carbonex-Komló 14 pont, 11. HSA NEKA 12 pont, 12. QHB-Eger 12 pont, 13. PLER-Budapest 10 pont, 14. Fejér B.Á.L.-Veszprém 4 pont.
RG
Fotó: Czímer Tamás (heol.hu)
|
|