|
Erősített a szakmai stáb, Simon Antal újra az ESE kötelékében | 2024-02-09 21:08:27 LABDARÚGÁS – Simon Antal visszatér egykori sikerei helyszínére. A korábbi középpályás labdarúgóként hét éven át szolgálta az Eger SE-t, amelynek színeiben megjárta az élvonalat is. Később a Vác és a Vasas játékosaként is volt szép sikerekben része. 1999 őszén Zürichben, a svájci Winterthurnál fejezte be a profi futballt. Edzőként az egri labdarúgás legutóbbi nagy dobása fűződött a nevéhez, 2012-ben az irányításával a piros-kékek a másodosztály megnyerésével kivívták az NB I-es szereplés jogát. Simi tizenkét év elteltével vállal újra munkát városunkban. Nem a Harmati Péter távozása okán üresen maradt szakmai igazgatói szerepkört tölti majd be, hanem a klub utánpótlásában lesznek fontos tennivalói.
Klubunk szívesen támogatja és ad lehetőséget azon személyeknek, akik korábban sokat tettek a városért, a régióért. Most egy olyan szakember került ismét a klub kötelékébe, aki korábban hét éven keresztül labdarúgóként, majd két évig edzőként képviselte Egert. Simon Antal, UEFA PRO (azaz a legmagasabb szintű) edzői képesítéssel rendelkezik és a szerződés aláírását követően bizonyossá vált, hogy ismét piros-kék színben folytatja karrierjét. Anti a feláramoltatásért felelős szakemberként kezdi el munkáját a klubban, így feladatkörébe tartozik az utánpótlás játékosok felnőtt csapatokba (NB3 és vármegyei első osztály) történő integrálása, a beépítés felügyelete, koordinálása – áll a klub által kiadott közleményben.
RG
Fotó: Lénárt Márton
|
|