Első kalapban a magyarok

Elkészült a párizsi olimpia női kézilabda tornájának sorsolási kalapok beosztása. A sorsolást kedden 17.30-kor tartják Páriszban. A mieink az első kalapba kerültek, így biztosan elkerülik Norvégiát.
Bővebben itt..


1552.eger.hu


































Sportlinkek












Hirek keresés:































Fórum



Hírlevél





Birkózás – Fellélegeztek, edzenek, örülnek
2020-05-18 14:01:55
Már látszik az alagút vége a koronavírust követően az egri birkózók számára. Madarasi Gábor, az Egri Városi Sportiskola edzője az országos szövetség hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta: most még az elővigyázatosság játssza a főszerepet, de a szövetség állásfoglalása kapcsán már fel lehet lélegezni. A legfontosabb, hogy kint vagyunk, igaz egyelőre még nem lehet klasszikus módon birkózni. A gyerekek nagyon örültek, hogy a múlt héttől kezdve, szövetségünk állásfoglalását követően kimozdulhattak otthonról, és így edzhetünk. Két csoportot állítottunk össze, az egyiket a serdülők és az ifik alkotják, a másikban a diák korosztályok edzenek, külön helyszíneken, külön időpontban tartjuk a foglalkozásokat. Minden hétköznap egy edzésre kerül sor, ezek gyakorlatilag erősítő edzések, partner nélküli rávezető gyakorlatok, de gyerekek esetében nem egyszerű tartani a biztonsági másfél méteres távolságot – nyilatkozta Madarasi a birkozoszov.hu portálnak.

A birkózó terembe még nem mehetünk, erről a legjobb esetben is majd a jövő héten születhet végleges döntés. Az elmúlt hetek a koronavírus-járvány árnyékában teltek, így aztán az edzésmunka is ehhez alkalmazkodott. Közel harminc gyermek vesz részt aktívan a munkában, és ez így volt a szigorítások idején is. Az internetes edzések során sem lehetett okunk a panaszra, már ami a munkakedvet illeti. Nagyon jó szülőkkel vagyunk megáldva, és ugye nélkülük nem megy. Nem kellett noszogatni a gyerekeket, időben ott voltak az online edzéseken, és csinálták a dolgukat. Mindig fél ötkor kezdődött az edzés, ha úgy adódott, a kollégáim - Gyöngy Attila vagy Szucsik Tamás - is levezényelték az edzést, a nagyobbakkal pedig folyamatosan telefonon beszélgettünk, messengeren egyeztettünk, hogy miképpen csinálják a feladatokat. Még egyszer mondom, szépen, gördülékenyen mentek a dolgok, de lényegében kikerültünk ebből a kényszerhelyzetből, és kezdünk visszazökkenni. Az online-módszer annyiban megmaradt, hogy ha esik az eső és nem tudunk szabadtéri edzést tartani, akkor ideiglenesen „visszaállunk”. További enyhítésre várunk, miközben nagyon jó látni, hogy a gyerekek lelkesek, nincsenek „kamu” hiányzások, jönnek, örömmel edzenek. Ez a lényeg.


RG
Forrás és fotó: birkozoszov.hu





Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport(kukac)agriasport.hu    Impresszum - Kapcsolatfelvétel