|
Utánpótlás foci – Agriapipe Kupa tizenkettedszer, idén hetvenhat csapattal | 2019-11-21 10:25:54 Idén is megrendezik városunkban az Agriapipe Kupa Utánpótlás Teremlabdarúgó Tornát. Sorrendben ez lesz a tizenkettedik megmérettetés - ehhez még hozzáadódnak a jogelőd Umwelt Kupák is - ami az Egri Focisuli SE szervezőmunkájának köszönhető. A résztvevő együttesek száma ezúttal is magas. Két hétvégén (viadal ugyanis két felvonásban zajlik) hat korcsoportban összesen hetvenhat együttes játssza a találkozókat. A soron következő szombaton és vasárnap a 2008, 2010 valamint a 2012-es születésű gyerekekből álló együttesek játszanak egymással, majd november 30-án és december 1-én a 2007-2009-2011-es korcsoport reprezentánsai lépnek parkettre. Az 1X18 perces összecsapásoknak mind a két hétvégén a Kemény Ferenc Sportcsarnok és a Pásztorvölgyi Iskola ad otthont.
Városunk az Eger SE, a Plútó SE és a rendező Egri Focisuli SE révén lesz érdekelt. Idén is érkeznek gyermekek a határon túlról. Erdélyből a Nyárádszereda és a Szováta csapatai érkeznek, míg a Felvidékről Losonc és Rimaszombat képviselteti magát.
A mérkőzéssorozat november 23-én, szombaton 8 órától startol. Az eredményhirdetésre a tervek szerint vasárnap 16.15 körül kerül sor. Nagyjából hasonló koreográfia szerint zajlik majd a második hétvége is.
XII. Agriapipe Kupa
Nemzetközi Utánpótlás Teremlabdarúgó Torna
Eger, Kemény Ferenc Sportcsarnok, Pásztorvölgyi Iskola
1. hétvége (november 23-24):
Korcsoportok: 2008, 2010, 2012
Résztvevő csapatok száma: 32
Program itt...
2. hétvége (november 30-december 1):
Korcsoportok: 2007, 2009, 2011
Résztvevő csapatok száma: 44
Program itt...
RG
|
|