Új elnök a NOB élén

OLIMPIA. A zimbabwei Kirsty Coventryt választották meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének a szervezet 144. kongresszusán. Ő a NOB 131 éves történetének első női és első afrikai vezetője
Bővebben itt...


1552.eger.hu


































Sportlinkek












Hirek keresés:































Fórum



Hírlevél





Strandröplabda - Péntekig nincs jelentkező
2007-07-27 08:56:03
A csütörtök estére megadott időpontra nem adta egyetlen páros sem a nevezését a szombati Strandröplabda versenyre, melyet a Termálfürdőben bonyolítanak, vagy bonyolítanának le. A viadalt a Heves Megyei Röplabda Szövetség szervezi. A nyílt verseny első fordulójában néhány héttel ezelőtt hat páros indult. Zvara József főszervező, érdeklődésükre elmondta: érdeklődés volt ugyan korábban, ám hivatalosan senki nem jelezte indulási szándékát. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lesz strandröplabda verseny szombaton, hiszen a kezdés előtt is lesz lehetőségük a párosoknak nevezni. Azok akik viszont indulni szeretnének, azok térítés ellenében tehetik meg.

Eddig ugyanis úgy volt, hogy a nevezőknek ingyenes standbelépő dukál a verseny napjára, így viszont a sportolni vágyóknak meg kell vásárolniuk a tiketteket. Zvara József elmondása szerint az i s elképzelhető, hogy sokan a verseny előtt neveznek majd, azonban ez igen lelassítja a szervezési folyamatokat, és csúszhat a betervezett kezdési időpont. Az előzetes érdeklődés alapján valószínűsíthető, hogy mégis megjelennek a strandon az Agria RC játékosai.

(ZE-RO PRESS) Fotó: Zagyi Tibor





Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport(kukac)agriasport.hu    Impresszum - Kapcsolatfelvétel