




















|
| Birkózás - A diák csapatbajnokságon 9. az Egri VSI | 2016-10-11 12:19:45 Színvonalas mérkőzések döntöttek a 2016. évi diák szabadfogású csapatbajnokság helyezéseiről a remek hangulatú ceglédi eseményen. Tizenhét megjelent csapat közül az aranyérmeket végül a Ferencváros birkózói vehették át az ünnepélyes eredményhirdetés során, míg másodikak lettek a házigazda ceglédiek, harmadikak pedig az ESMTK versenyzői. A korosztály csapatbajnoksága összesen kétszáznyolc sportolót mozgatott meg a szombati nap folyamán. Az Egri Városi Sportiskola csapata az egri selejtezőből a 2. helyen jutott tovább. A sorsolás szerint a csoportmeccseken a Diósgyőri BC és az Abony BC volt az ellenfél. Gyöngy Attila vezetőedző beszámolója szerint nem történt meglepetés: a diósgyőriektől vereséget szenvedtünk, az abonyiakat legyőztük, így nem jutottunk a hatos döntőbe. A 7-11. helyezett közötti pontszámítás alapján a 9. helyen végeztünk. Az eredmény reális. Előttünk csak a kiemelt klubok, erősebb együttesei végeztek.
Hosszú évek után ismét versenyt rendeztek Jászapátiban, méghozzá a diák korosztály egyetlen szabadfogású rangsorversenyét az őszi szezonban. A megmérettetésre szép számmal gyűltek össze a fiatalok, akik tizennégy súlycsoportban küzdhettek meg a dobogós helyezésekért. Az EVSI-ből a 29 kg-os Köböl László ezüstérmet szerzett. A 85 kg-os Borosi Henrik folytatta menetelését. Jászapátiban is majd minden meccsét tussal nyerte és ezúttal is a dobogó tetejére állhatott.
Diák szabadfogású csapatbajnokság, Cegléd, 17 csapat
Bajnokcsapat:
Ferencvárosi TC
2. Ceglédi VSE
3. ESMTK
4. Diósgyőri BC
5. Kertvárosi SE
6. Kaposvári SI
7. Vasas SC
8. Dorogi NC
9. Egri VSI
10. Bócsai BLSE
11. Haladás VSE
12. Püspökladányi NSE
13. Sziget SC
14. Soltvadkerti TE
15. Abonyi BC
16. Törökszentmiklósi BDSK
17. Tatabányai SC
Diák szabadfogású rangsorverseny. Jászapáti
29 kg: 2. Köböl László (EVSI)
85 kg: 1. Borosi Henrik.
Edzők: Gyöngy Attila, Lakatos András.
|

|