




















|
| Vízilabda – Iskolajátékkal intéztük el Berlinben a Spandaut | 2016-02-10 21:06:38 Nagyszerű játékkal szerzett fontos három pontot a Bajnokok Ligájában a ZF-Eger, miután Berlinben 15-8 arányban felülmúlta házigazda Spandaut. Elkapta a rajtot a sérült Milos Csukot nélkülöző sárga-kék legénység. Hatékony centerjátékunknak (Hárai duplával nyitott, valamint Bedővel egy-egy ötméterest is kiharcoltak) köszönhetően 4-0-ra elhúztunk. Emellett jól is védekezett a Dabrowski-legénység, a házigazdák a francia Marzouki révén csak a negyed zárása előtt mattolták először Mitrovicsot. Hamby góljával közelebb került a sokszoros német bajnok, azonban zsinórban Hosnyánszky, Hárai és Angyal talált be, így összességében nőtt a különbség a felek között. Kifejezetten jól és tetszetősen játszott az Eger, így a nagyszünetben 8-3 állt az eredményjelzőn.
Fordulás után is élvezte a játékot együttesünk. Bedő megúszásból, Szivós pedig középről szerzett gólt. A játékvezetők kicsit közelebb hozták a Spandaut, de hogy megnyerjük a harmadik felvonást, arról Erdélyi Balázs gondoskodott. Az utolsó negyed már csak formalitás volt. Őszinte adok-kapok ment a medencében, a gólpárbajból ekkor is a mieink kerültek ki jobban.
Nagy volt a különbség a mérkőző felek között, talán nagyobb, mint amire előzetesen számítani lehetett. A ZF-Eger jó teljesítménnyel örvendeztette meg a helyszínen tartózkodó maroknyi lelkes szurkolótáborát. A Spandau első hazai BL-vereségét szenvedte el. Tudnak ők nyilván a szerdaitól jobban is játszani, azonban a látottak alapján igencsak meglepetésnek tűnik a Rijeka és az Olympiakosz berlini döntetlenje.
Bajnokok Ligája, A-csoport, 6. forduló
Spandau 04 – ZF-Eger 8-15 (1-4, 2-4, 2-3, 3-4)
Berlin 800 néző. Játékvezetők: B. Duraskovics (montenegrói), V. Golikov (orosz)
Spandau 04: Baksa – Restovics, Saudadier, Stamm 2, Jüngling, Mateo Csuk, Schlanstedt. Cserék: Höhne (kapus), Küppers 3, Preuss, Marzouki 2, Miers, Hamby 1. Edző: Petar Kovacevic.
ZF-Eger: Mitrovics - Vapenszki, Csucskovics, Hárai 3, Hosnyánszky 2, Erdélyi 2, Lőrincz. Cserék: Csoma (Kapus), Szivós 2, Angyal 1, Zalánki 2, Biros 1, Bedő 2. Vezetőedző: Dabrowski Norbert.
Az eredmény alakulása:
1. negyed:
0-1: Hárai, 0-2: Erdélyi, 0-3: Biros, 0-4: Hárai, 1-4: Marzouki
2. negyed:
2-4: Hamby, 2-5: Hosnyánszky, 2-6: Hárai, 2-7: Angyal, 3-7: Stamm, 3-8: Szivós
3. negyed:
3-9: Bedő, 3-10: Szivós, 4-10: Küppers, 5-10: Stamm, 5-11: Erdélyi
4. negyed:
5-12: Bedő, 6-12: Küppers, 6-13: Hosnyánszky, 7-13: Küppers, 7-14: Zalánki, 7-15: Zalánki, 8-15: Marzouki
A játéknap további eredményei:
Jadran Herceg Novi - Olympiakosz Pireusz 6-13 (1-4, 0-2, 2-3, 3-4)
CNA Barceloneta - Primorje Rijeka 9-7 (1-1, 4-0, 1-3, 3-3)
A csoport állása:
1. Olympiakosz 12 pont,
2. ZF-Eger (57-47) 11 pont,
3. Barceloneta (54-46) 11 pont,
4. Primorje Rijeka 8 pont,
5. Spandau 3 pont,
6. Jadran Herceg Novi 2 pont.
Elkapta a Szolnok a Pro Recco-t, Isztambulban nyert az OSC.
B csoport:
Szolnoki Dózsa-Közgép - Pro Recco (olasz) 12-11 (4-3, 3-2, 2-3, 3-3)
Gólszerzők: Alekszics 3, Varga Dénes 3, Vámos 2, Mitrovics 2, Gocics, Madaras, illetve Di Fulvio 2, Sukno 2, Pijetlovics 2, Filipovics, Gitto, Figlioli, Prlainovics, Mandics
Galatasaray (török) – A-Híd-OSC-Újbuda 9–12 (2–5, 3–3, 1–2, 3–2)
Gólszerzők: Destici 3, Nikics 2, Gulenc 2, Simsek, M. Janovics, illetve Bátori 4, Juhász 2, Hegedüs G. 2, Salamon 2, Német, Brguljan
Partizan Beograd (szerb) - Jug Dubrovnik (horvát) 6–10 (1–3, 1–3, 1–1, 3–3)
A csoport állása:
1. Recco 15 pont (81–43)
2. Dubrovnik 15 pont (63–50)
3. Szolnok 12 pont
4. OSC 6 pont (50–47)
5. Partizan 6 pont (36–63)
6. Galatasaray 0 pont
RG
|

|