




















|
| Téli sportok - Ötödjére, új helyen síelhetnek az egriek | 2011-12-14 23:21:02 2012. március 2-4-ig rendezik meg az immár V. Eger Városi Síbajnokságot, jelentkezni január végéig lehet. Az óriás műlesiklás versenyt március 3-án, szombaton tartják, 7-800 méteres pályán, fotocellás időmérés mellett, profi körülmények között. Az elmúlt években egyre népszerűbbé vált a rendezvény, a szlovákiai testvérváros, Dolny Kubin volt az egriek főhadiszállása, 2012-ben azonban számos elemében megújul a verseny, és a több száz egri síelő immár a lengyel határhoz közeli ®diar (Sgyár) falu felé veszi az irányt. Az elmúlt évek bizonyítják, hogy nagy igény van a síbajnokságra Egerben, nagy örömünkre szolgál, hogy ®diar vezetői személyes ügynek tartják a rendezvény sikerét – mondta sajtótájékoztatón Rázsi Botond alpolgármester.
A téli sport hódolói márciusban ismét jelentős önkormányzati, és vállalkozói támogatás mellett tölthetnek el egy kellemes, közös hétvégét Szlovákiában. A főszponzor Eger önkormányzata, de több vállalkozás is szívesen vállalja fel évről évre, hogy az esemény mellé áll. Ennek - és a vendéglátók rugalmasságának – köszönhető, hogy jelentős kedvezményeket biztosítanak a nevezőknek.
Petrovai József főszervező kiemelte: pénteken besízés, vasárnap levezetés várja az Egerből síelni utazókat ®diar település lankáin. Ami a konkrétumokat illeti, két éjszakára félpanzióval 40 euró a szállás ára, s ezzel együtt kijelenthető, hogy a korábbi esztendőkhöz képest minőségben előrelépett a rendezvény: hotelek és panziók várják városunk sportbarátait. Ily módon több mint 300 főt is el tudnak szállásolni a jó körülményeket biztosító vendéglátóhelyeken. Az étkezésben is előrelépést jelent, hogy a szállás mellé büféreggeli és pincérek által felszolgált vacsora jár
A síelés 10 euró/nap, vagyis valóban méltányos összegért csúszhatnak az egriek. A sorbanállás megszűnik: már pénteken mindenki megkapja a chipkártyás bérletet. A pályán két ülőlift működik, bébipálya is rendelkezésre áll.
Ami a havat illeti, tapaszutalt sítáborosok állítása szerint a Csorba tó után itt a legnagyobb a „hóbiztonság”, valamint profi hóágyú rendszerrel is felszerelték a létesítményt, semmi felől nem kell tehát aggódni.
Petrovai József hozzátette: a snowboardosoknak sísánc készül, emellett két sífutópályát használhatnak a kiutazók, 20, illetve 15 km hosszban. A családok számára lovasszánt biztosítanak a helyiek, ami szintén engedményes áron (5 euró/fő) igénybe vehető. Csodás erdei tájon visz a szán útja, s ez igazi élmény lehet felnőttnek és gyermeknek egyaránt. A kiutazó – remélhetőleg ismét több száz – egri síelő számára közösségi programot is tartanak, teljes kiszolgálás mellett, megfelelő körülmények között.
ZentaiL
Kép: Nemes Róbert - www.fotonemes.hu
|

|