Fradi vereség

Rosszul indult. Már az 1. percben vezetett a vendégcsapat. A magyar bajnok Ferencváros meglepetésre 3–0-ra kikapott hazai pályán a bolgár Ludogorectől az Európa-liga H-csoportjának 2. fordulójában.
Bővebben itt...






























Sportlinkek








Hirek keresés:





Fórum



Hírlevél

Regisztráció

Regisztráció módosítás


Felhasználónév:

Jelszó:





Úszás – Holló a legjobb magyar 200 vegyesen, Békési hetedik 100 mellen
Remekeltek úszóink a Duna Arénában, ami majdnem teljesen megtelt az Úszó Világkupa második napjára, így az igen hálás magyar közönség nyolc érmet ünnepelhetett, ebből három aranyat, három ezüstöt és két bronzot sikerült szombaton bezsebelni. Az Egri Úszó Klub két kiválósága is fináléba jutott. 200 méter vegyesen három magyar versenyző állt rajthoz, közülük a leggyorsabb Holló Balázs volt, aki a hatodik helyen csapott célba. Balázs két év után indult ebben a számban, és hatalmas egyéni csúccsal bizonyította, hogy van keresnivalója a rövidebb távon is. Mögötte Telegdy Ádám a hetedik, és az ifjú tehetség, Kós Hubert a nyolcadik helyen végzett. A 100 mell döntőjében Békési Eszter hetedik lett. Eszternek három hét edzés után sikerült az előfutamban és a döntőben is 1:10 alatt úsznia és a legjobb magyarként helyt állt a mezőnyben.
Részletek itt...
2019-10-06 02:22:25 Hirajánlás





További híreink

Karate - Egri éremhalmozás (6-3-11) a csehországi világbajnokságon19-10-18
Judo - Parádi Balázs magyar bajnok a 90 kg-os súlycsoportban19-10-18
Vízilabda – Itthon a Honvéddal19-10-17
Kézilabda – Ötödik győzelméért játszik az Eszterházy SC19-10-17
Kézilabda – Dabasról szeretne pontosan hazatérni az SBS-Eger19-10-17
Megyei labdarúgás – Halászon a Lőrinci, Tárkányban a Szalók19-10-17
Röplabda – Korosztályt váltottak, nagyszerűen indultak19-10-16
Vízilabda – Tv-s rangadón Zuglóban19-10-16
Ökölvívás - Junior Országos bajnokság kezdődött Egerben19-10-16
Labdarúgás – Kilakoltatás, anyagi nehézségek, pontlevonás19-10-16
Asztalitenisz – Újra lesz városi bajnokság, kipróbálható a teqpong19-10-16
Kézilabda – Egyedüli hibátlan és listavezető az Eszterházy SC19-10-16
Teke - A Vilati Eger SE vendégként nyert 6:2-re19-10-15
Labdarúgás – Újra kapott gól nélkül, ezúttal döntetlen19-10-13
Vízilabda – Az UVSE után a Dunaújváros is legyőzte az LFÁ-ZF-Egert19-10-13
Kézilabda – Gyöngyösi fölény, nyolcgólos különbség19-10-13
Kézilabda – Könnyűnek ígérkező lecke vár az egyetemistákra19-10-10
Vízilabda – Újabb élcsapattal találkoznak az egri lányok19-10-10
Labdarúgás – A döntetlen specialista Ózd vendége lesz az ESE19-10-10
Kézilabda – Megyei rangadón az SBS-Eger19-10-10
Megyei labdarúgás – Otthon a Lőrinci, a Szalók és a Péterke19-10-10
Labdarúgás - Splitben a horvátok az esélyesebbek19-10-09
Labdarúgás - Buzánszkinak is tetszett volna - Ovifoci pályát avattak19-10-09
Kézilabda – Egy félidő alatt lerendezte a továbbjutást az Eszterházy SC19-10-09
Vízilabda – Tizenkettő ötméteres, helytállás a bajnoknál19-10-09
Sportiskolás sportágválasztó alsó tagozatos diákoknak19-10-07
Birkózás - Szuromi, Kovács, Kazinczy diákolimpiai bajnok19-10-06
Karate - Shotokan Liga WKF Országos Bajnokság: 4 egri arany19-10-06
Labdarúgás -Vajda gólja három pontot ért az egrieknek19-10-06
Úszás – Holló a legjobb magyar 200 vegyesen, Békési hetedik 100 mellen19-10-06
Vízilabda – Magabiztos siker a Tatabánya felett19-10-06
Kézilabda – Az Eszterházy SC maradt hibátlan19-10-06
Kézilabda – Heroikus végjáték után értékes egri siker19-10-06
Vízilabda – Tízgólos egri siker a rangadón19-10-06
Megyei labdarúgás – Nyert a Lőrinci és a Péterke, ikszelt a Szalók19-10-06
Úszás – Világkupa: Békési ezüst, Holló ötödik19-10-05
Vízilabda – Válogatottjaink: Szilágyi, Hosnyánszky, Kardos19-10-05
Atlétika - Halász Bence 3., Márton Anita 5.19-10-04
Labdarúgás – Vaskóval kiegészülve játszik az ESE alsóházi rangadót19-10-03
Kézilabda – Veretlenek csatáznak a Leányka úton19-10-03
Vízilabda – Második győzelmükre készülnek19-10-03
Megyei labdarúgás – Tárkányban a Péterke, rangadók a II. osztályban19-10-03
Vízilabda – Szakíthatjuk a vasutasokat a bajnoki szünet előtt19-10-03
Kézilabda – Középmezőny vagy alsóház19-10-03
Vízilabda – A francia Strasbourggal meccsel az Eger az Eurokupában19-10-02
Úszás – Tizenegy versenyszámban lesz érdekelt az EÚK a hazai Világkupán19-10-02
Vízilabda – Belehúzott a ZF-Eger a Magyar Kupában19-10-02
Vízilabda – Második helyre lépett előre OB I-es csoportjában a ZF-Eger19-09-30
Megyei labdarúgás – Ez történt a legutóbbi hétvégén19-09-30
Vízilabda – Az Eurokupa nyolc csapata között a ZF-Eger és a Miskolc19-09-30
Labdarúgás – Szépen indult, de a vége 4-1-es vereség19-09-30
Ökölvívás - Bajkai István az Ökölvívó Szakszövetség új elnöke19-09-29
Teke - Fölényesen nyert a Széchenyi SC-tekeshop.hu19-09-29
Ökölvívás - A serdülő Ob-n az EVSI nyerte a csapatversenyt19-09-29
Kosárlabda - 7. Bornemissza Kupa: 1. Przemysl, 2. EVSI-KOK19-09-29
Vízilabda – Győzelemmel kezdtek az egri hölgyek19-09-29
Kézilabda – Sokáig szorongattunk, a végjátékra elfáradtunk19-09-29
Megyei labdarúgás – Döntetlen a rangadókon, élen a Lőrinci és a Domoszló19-09-29
Vízilabda – Legyőzve a Montpellier is, nyolc között a ZF-Eger19-09-29
Kézilabda – Ligakupa: hat góllal nyert Egerben a Szent István SE19-09-28
Vízilabda – Az első lépést megtette a továbbjutás felé a ZF-Eger19-09-28
Labdarúgás – Szükség van az ihletett formára Putnokon is19-09-27
Kézilabda – Jól telt a szünet, szombaton Füreden játszik az SBS-Eger19-09-27
Vízilabda – A Szentes ellen zártunk, most velük kezdünk19-09-26
Megyei labdarúgás – Újabb nagy rangadó következik az I. osztályban19-09-26
Vízilabda – Lerakták a matarói alapokat19-09-26
Kézilabda – Ligakupa: élvonalbeli csapattal meccsel az Eszterházy SC19-09-25
Squash – Országh Péter bronzérmes lett Szombathelyen19-09-24
Vízilabda – Csak a Veronával szemben maradtak alul19-09-24
Vízilabda – Szombathelyen főpróbázik az Eurokupára a ZF-Eger19-09-24
Asztalitenisz – Magabiztos egri siker az NB I hazai nyitányán19-09-24
Megyei labdarúgás – Ez történt a legutóbbi fordulóban19-09-23
Kézilabda – A vége felé már oktattak az egri egyetemisták19-09-23
Labdarúgás – Nincs hevesi csapat a hatvannégy között19-09-23
Teke - Pont nélkül tértek haza az egri csapatok19-09-22
Labdarúgás - Félidőben még az Eger vezetett a Fehérvár ellen19-09-22
SOSZ. Minden gyermek az egyesületben kezdi sportkarrierjét19-09-22
Kézilabda – Kedvező MK-sorsolás: itthon a Hajdúnánással19-09-21
Kézilabda – Szegeden az egri lányok19-09-19
Labdarúgás – Egerben a Vidi, további öt csapatunk az MK-ban19-09-19
Megyei labdarúgás – Csak négy meccs az I. osztályban19-09-19
Vízilabda – Kiváló egri játék, tizenegy gól különbség, egy sérülés19-09-19
Labdarúgás – EL-csoportmecsen Szert Balázs19-09-18
Vízilabda – A Kaposvár ellen tapossa tovább útját a ZF-Eger19-09-18
Birkózás - Lőrincz Tamás világbajnok!19-09-17
Vízilabda - Mataro, Noisy, Montpellier az Eurokupa ellenfelek19-09-17
Asztalitenisz - Bedő Norbert, Lamport Mátyás győzelmekkel debütált19-09-16
Birkózás - Lőrincz Viktor ezüstérmes, Lőrincz Tamás döntős19-09-16
Atlétika - Fotocellás rendszer segíti az egri atléták felkészülését19-09-16
Labdarúgás - A kis Loki nyerni tudott Egerben19-09-15
Vízilabda - Csoportelsőként jutott tovább a ZF-Eger19-09-15
Teke - Szép hétvége: mindkét egri csapat 7:1-re nyert19-09-15
Labdarúgás - Rangadót nyert a Szalók, pontot mentett az Eger II.19-09-15
Vízilabda - Döntő fölényben az egriek - Biztos a továbbjutás19-09-14
Judo - XX. Tóth Péter Emlékverseny - EVSI: 3 arany, 1 ezüst, 4 bronz19-09-14
Vízilabda - Elsőre jó volt - Eger - Sibenik 14-619-09-13
Kézilabda - Terv teljesítve: megszerezte első győzelmét az SBS-Eger19-09-13
Labdarúgás - Új edzővel 3 pont a cél a Debrecen II. ellen19-09-13
Fogathajtás - Szilvásvárad világbajnokságot rendezne 2022-ben19-09-12
Kézilabda - Péntek 13 szerencsenap orosházi vendégekkel19-09-12
Judo - 20. Tóth Péter Emlékverseny - Rangos országos erőpróba Egerben19-09-12
Sakk - Nem sikerült nyerni, búcsúzott Gledura Benjamin19-09-12
Vízilabda Eurokupa - Három nehéz meccs vár az egriekre19-09-11
Sakk - Gledura döntetlennel kezdte az egyéni világbajnokságot19-09-10
Labdarúgás - Sütő Szilárd az Eger SE új edzője19-09-10
Labdarúgás - Fájó vereség a szlovákoktól19-09-09
Labdarúgás - Eger ünnepén: Eger SE - Mol Fehérvár Magyar Kupa mérkőzés19-09-09
Labdarúgás - Fölényes sikerrel hibátlan: Egerszalók, Lőrinci19-09-08
Teke - Vilati siker idegenben a Chinoin ellen19-09-08
Labdarúgás - Eger SE - edző nélkül, pont nélkül19-09-08
Kézilabda - Az utolsó másodpercben egyenlített a Mezőkövesd19-09-07
Vízilabda - Négy gólos egri győzelem a Vasas ellen19-09-07
Labdarúgás – Átmenetileg a klubvezető irányít19-09-07
Vízilabda – Nosztalgikus párosítás a Bitskey-uszodában19-09-05
Labdarúgás – Immár Klink Zoltán nélkül a sereghajtónál19-09-05
Kézilabda – Mezőkövesden vív rangadót az SBS-Eger19-09-05
Megyei labdarúgás – A harmadik kör következik az I. osztályban19-09-05
Kézilabda – Sikeres főpróba a Fáy utcában19-09-05
Vízilabda – Nem várt döntetlen a nyitányon19-09-05
Kézilabda – Jane Cvetkovszki az SBS Eger új kapusa19-09-03
Labdarúgás – Tizenkétszeres válogatott védőt igazolt az Eger SE19-09-03
Vízilabda – Szentesen kezdi bajnoki menetelését a ZF-Eger19-09-03
Kosárlabda – Nagykőrösre került a Dobó Kupa, fejlődik az EKE19-09-02
Vízilabda – Magyar Kupa: kialakult a legjobb nyolc mezőnye19-09-02
Megyei labdarúgás – Ez történt a legutóbbi fordulóban19-09-01
Atlétika - Szuper Liga, Magyar Liga: nyolc egri érem19-09-01
Labdarúgás - Második lépcsőfok teljesítve - Eger - Gyöngyös 2-119-09-01
Ökölvívás - Hat nemzet szerzett aranyérmet - Oláh Eszter 5.19-09-01
Teke - Győzelemmel rajtolt a Vilati - Pálfi 595 fát ütött19-09-01
Kézilabda – Nagyot küzdött az egri csapat, közel állt a bravúrhoz19-08-31

Oldalak száma: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50
51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100
101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142



Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport@agriasport.hu    Médiaajánlat    Impresszum - Kapcsolatfelvétel