Minden jegy elfogyott


Mindössze két óra alatt az összes jegy elkelt a szeptember 9-i Magyarország–Szlovákia Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre. A belépők iránti igény jelentősen meghaladta az eladható jegyek számát
Bővebben itt...






























Sportlinkek








Hirek keresés:





Fórum



Hírlevél

Regisztráció

Regisztráció módosítás


Felhasználónév:

Jelszó:





Kézilabda – Utoljára itthon az élvonalban
Szerdán utolsó hazai mérkőzését játssza a női kézilabda honi élvonalában az Eszterházy SC csapata. 18 órai kezdettel a Leányka úti Eszterházy-csarnokban Debre Viktor tanítványai a Kisvárdát látják vendégül. A találkozó kimenetele hazai szempontból már semmiről nem hivatott dönteni, hiszen a szombati győri vereséggel matematikailag is kiesőnek tekinthetők az egri egyetemisták. Az NB I 2018/2019-es szezonjában egyébként május 15-én játssza utolsó meccsét az Eszterházy SC, akkor a Ferencváros otthonában vendégszerepel. Egy búcsúnak szépnek és emlékezetesnek kell lennie, nyilván erre is készülnek lányaink. Az egri lányok kihozták a maximumot azzal, hogy újoncként négy pontot szereztek az élvonalban. Az egyetemi tanulmányok mellett sportolnak a mieink, színtiszta amatőrökként küzdöttek a világ egyik – ha nem a legerősebb – pontvadászatában.
Részletek itt...
2019-05-08 00:40:07 Hirajánlás





További híreink

Karate - Élményt adó tanulás Masao Kagawa mestertől19-08-19
Labdarúgás - Hatvanban a hazaiak haladtak - Kikapott az Eger SE19-08-19
Sportlövészet - Takács Tibor (EPLE): három arany a magyar bajnokságon19-08-19
Kézilabda – Az első edzőmeccsen a Gyöngyös volt a jobb19-08-18
Magyar Kupa: Heves, Lőrinci, Szalók, Péterke a négy között19-08-18
Vízilabda – B-csoportban a férfiak, tizenegy csapatos bajnokságban a lányok19-08-17
Kézilabda – A második félidőben már eltűnt az osztálykülönbség19-08-17
Labdarúgás – Megyei rangadó az NB III-ban: Hatvan – ESE19-08-17
Kézilabda – Nyert a frissebb, összeszedettebb Vasas a Leányka úton19-08-15
Kézilabda – Felkészülési siker a nehézségek ellenére19-08-15
Labdarúgás – Kupaforduló és megye kettes rajt19-08-15
Sakk - Orosz ellenfél vár Gledurára az egyéni sakk világbajnokságon19-08-15
Vízilabda – Tizennégy egri fiatal gálázhat augusztus végén a Duna Arénában19-08-13
Vízilabda – Magyar Kupa: kiemelt a férfi csapat, rendezők a hölgyek19-08-13
Labdarúgás - Bravúros fordítás - 0-2-ről nyert az Eger SE19-08-11
Megyei labdarúgás – Pályaválasztóként csak a Heves jutott tovább19-08-11
Kézilabda – Edzői továbbképzés Egerben19-08-10
Kézilabda – Újabb fölényes egri siker19-08-10
Kézilabda – Háromgólos vereség Kövesden, Rédei megsérült19-08-10
Atlétika - Terepre fel! Flavin7 Bükk Kapu Trail, 201919-08-09
Labdarúgás – Tavalyi dobogós ellen mutatkozik be itthon az ESE19-08-08
Megyei labdarúgás – Nyolc meccs az MK megyei selejtezőjében19-08-08
Kézilabda – Kövesden tesztel az alakulgató Eger SzSE19-08-08
Kézilabda – Győzelem az első felkészülési mérkőzésen19-08-08
Labdarúgás - Három gólos egri vereség a bajnoki nyitányon19-08-04
Forma-1 - Hamilton a végén leelőzte Verstappent19-08-04
Karate - Kagawa mester edzőtábort tart Egerben19-08-03
Forma1 - Verstappen a pole pozícióban a Hungaroringen 19-08-03
Vízilabda - Eurokupa: Négyes tornát rendez a ZF-Eger19-08-03
Ökölvívás - Serdülő Eb: Tbilisziben egriek is a ringben19-08-03
Labdarúgás – Vasárnap Cegléden kezdi az NB III-as szezont az ESE19-08-01
Ökölvívás – Három egri Grúziában19-08-01
Gyász – Elhunyt Bóta Enikő19-08-01
Kézilabda – Nem mondtak le az NB I-ről19-08-01
Kézilabda – Hat góllal nyert Dél-Korea válogatottja Egerben19-07-31
Labdarúgás – Sisa Tibor és Kassai Viktor is előadást tart19-07-30
Kézilabda – Válogatott csapatot fogad az Eger19-07-30
Labdarúgás - Tucatnyi gól az egri hálóban - 12-0-ra nyert a Szeged19-07-29
Vizes vb - Hosszú újabb aranyérmével zártuk a vb-t19-07-28
Vizes vb - Vízilabda: olasz, spanyol, horvát, magyar sorrend19-07-28
Atlétika: -. Felnőtt magyar bajnokság: Szeles egyéni csúccsal ezüstérmes19-07-27
Vizes vb - Hosszú, Milák , Kapás a világ tetején - 3 magyar arany 200 méteren19-07-26
Vizes VB – Érem nélkül maradtak női pólósaink19-07-26
Labdarúgás – Hathatós egri támadójáték19-07-26
Vizes VB – Elveszített elődöntők után a bronzért játszanak a magyarok19-07-26
Vívás - Ezüstös zárás a világbajnokságon19-07-21
Sakk - Rapid magyar bajnok Gledura Benjamin!19-07-21
Vizes vb - 2027-ben újra Budapest!19-07-21
Labdarúgás -Tudnak gólt is lőni19-07-21
Labdarúgás – Már győzelme is van az ESE-nek felkészülési meccsen19-07-18
Vizes VB – A csoportelsőség szinte biztossá vált a spanyolok legyőzésével19-07-18
Sakk - Rapid junior vb. - Négy órás csatát vesztett Gledura19-07-17
Atlétika - Ezüstös hétvége: Perge élete legjobbját futotta19-07-17
Vízilabda – Egyelőre öt játékos látogatja az edzéseket19-07-17
Kézilabda – A Gyarmattal és az Ózddal került össze az Eger SzSE19-07-17
Vizes VB – Szilágyi Dorka: két győztes meccs, tizenegy gól19-07-16
Sakk – Vasárnap hirdetnek győztest a 43. Agria Fesztiválon19-07-16
Úszás – Három bronz, kilenc döntős helyezés Debrecenben19-07-16
Universiade – Hazatértek az érmes pólóválogatottak19-07-16
Vizes VB – Megvolt a magyar bemelegítés, nyolc egri gól a férfiaknál19-07-16
Sakk - Gledura Benjamin relikviák a Sportmúzeumban19-07-16
Amerikai foci - Váratlan vasi fiaskó után ezüst a Hősöknek19-07-15
Atlétika - U-23 Európa bajnokság: 18. Szeles Bálint19-07-13
Kézilabda – Hétfőn kezdik a felkészülést, öt edzőmeccset kötöttek le19-07-13
Megyei labdarúgás – Egyelőre ötvenkettő csapat három osztályban19-07-13
Labdarúgás – Összeállt a Klink-keret, jelentős változások az ESE-nél19-07-13
Úszás – Újabb két medália Debrecenben19-07-13
Amerikai foci - Aranycsata: Crushers - Heroes - Szombathelyen19-07-12
Labdarúgás – Egri vereség Füleken19-07-11
Kézilabda – A Tatabányával kezd az Eger, majd Kövesdre utazik19-07-11
Megyei labdarúgás – Augusztus 4-én kupa-előselejtezővel indul a szezon19-07-11
Vízilabda – Már a nyolc között Szilas csapata Kirisiben19-07-11
Universiade – Gyárfás és Sánta elődöntőt játszhat Nápolyban19-07-11
Úszás – Már az első napon egri cápa-érem19-07-11
Universiade - Egy érem jutott a magyar dzsudósoknak19-07-09
Atlétika - Pócs 10.88-as egyéni csúcsa a válogatott viadalon19-07-09
Judo - Kurtán Zsombor a 9. helyen végzett az Universiaden19-07-05
Ökölvívás – A magyarok előrébb tartanak a románoknál19-07-05
Darts – Önerőből törekednek a csúcsra a Sárkányok19-07-05
Vízilabda – Jászberényi Gábor kapusedzőként tért haza19-07-05
Úszás – Pap Bálint hetedik a mixed-váltó tagjaként19-07-05
Judo - Universiade: Japán ellenfelet kapott Kurtán Zsombor 19-07-04
Universiade - Nápolyban Tóth Krisztián vitte a magyar zászlót19-07-04
Vízilabda – Összeállt a vb-csapat, három klub delegál játékosokat19-07-04
Labdarúgás – Keleten bizonyíthatnak megyénk NB III-as csapatai19-07-04
Ökölvívás - Csütörtök 16.00: magyar- román serdülő válogatott mérkőzés19-07-03
Atlétika - Minszkben, mint egy mini olimpián19-07-03
Vízilabda – Ragyogó tornagyőzelem a világbajnoki felkészülés jegyében19-07-03
Labdarúgás – Rendhagyó felkészülést ígér az ESE új edzője19-07-03
Úszás – Három egri versenyző és egy edző Kazanyban19-07-03
Labdarúgás – Hét pont, és életre szóló élmények Hargitából19-07-01
Labdarúgás – Öt ESE érem, gödöllői fölény az Emerson-Aventics Kupán19-07-01
Európa Játékok - Magyarország 13. az éremtáblázaton19-06-30
Birkózás - Borosi Henrik: egy lépés előre, ezüst az Eb-n19-06-30
Amerikai foci - Döntőbe jutott az Eger Heroes19-06-30
Birkózás - U-15 Eb: Osváth Nagy Noémi bronzérmes, Borosi döntős19-06-30
Amerikai foci - A döntőbe jutás a Heroes célja19-06-28
Emerson AVENTICS Kupa - Pattog a labda az új műfüvesen is 19-06-27
Jó tanulók, jó sportolók elsimerése a városi a közgyűlésen19-06-27
Atlétika - Az elődöntős 5. hely jó eredmény a magyaroknak19-06-27
Szabadidő – Várják a jelentkezéseket a további turnusokra19-06-26
Vízilabda – Gyárfás és Sánta repülhet Nápolyba19-06-26
Lovassport - Magyarország rendezi a 2021. évi Európai Lovasjátékokat19-06-26
Kézilabda – Felvidéki beálló a DVTK-Eger második nyári igazolása19-06-26
Utánpótlás foci – Csütörtöktől vasárnapig: Emerson-Aventics Kupa19-06-25
Labdarúgás – Hargitába utaznak megyénk korosztályos válogatottjai19-06-25
Úszás – Lakatos tizenötödik, a magyar csapat holtversenyben első lett19-06-25
Diákolimpia - Színvonalas és izgalmas döntőkkel zárult19-06-24
Atlétika - Európa Játékok: Szeles Bálint 4. lett a futamában19-06-24
Squash – Szettarány döntött az osztályozón, élvonalba jutott az Eger19-06-24
Vízilabda – Tovább harcolhat az olimpiai kvótáért a magyar válogatott19-06-24
Kézilabda – Talán a legnagyobb erősítés: marad Bernatonis19-06-24
Úszás – Holló Balázs nyolcadik lett Rómában19-06-22
Vízilabda - Nem jutott elődöntőbe a magyar válogatott19-06-21
Úszás – Pár tized hiányzott a dobogóhoz az egri gyorsváltónak19-06-21
Vízilabda – Második hely a csoportban, az ausztrálok következnek19-06-21
Atlétika - Szeles Bálint a minszki Európa Játékokon áll rajthoz19-06-20
Kosárlabda – Sikeres EVSI-KOK hadjárat szlovák és lengyel földön19-06-20
Szabadidő - Hétfőn kaput nyit a táborlakóknak a Kemény Ferenc Iskola19-06-20
Kézilabda – Megérkezett az első fecske a DVTK-Eger csapatához19-06-20
Diákolimpia - Összevont labdajáték döntő, 1200 résztvevővel19-06-20
Úszás – Bronzéremmel kezdtük az serdülő OB-t19-06-20
Vízilabda – Jelentős javulás, két pont Spanyolországtól19-06-20
Utánpótlás foci – Aventics Kupa: negyed évszázadon túl19-06-19
Fallabda – Tét az első osztályba kerülés19-06-19
Úszás – Ifjúsági bajnokság után máris itt a serdülő OB19-06-19
Vízilabda – Bánatunkra meglepetéssel kezdődött a Világliga finálé19-06-18
Kézilabda – Országos döntőre készülhetnek a Kemény-legények19-06-18
Labdarúgás – Klink Zoltán lehet az ESE vezetőedzője19-06-18
Vízilabda – Két ZF-Eger pólós és VAR-technológia a szuperdöntőn19-06-18

Oldalak száma: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50
51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100
101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140



Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport@agriasport.hu    Médiaajánlat    Impresszum - Kapcsolatfelvétel