|
Labdarúgás - Felkészülési mérkőzésen: Egri FC - Szolnok 1-3 | 2010-07-17 13:33:50 Két hét edzést követően rögtön egy erős csapat ellen kezdte a felkészülési mérkőzéseket az Egri FC csapata. Az NB I. újonca a Szolnok látogatott az Érsekkertbe. Szombaton délelőtt, 32-35 fokos hőségben rendezték az összecsapást, ahol a két csapatban közel 40 játékos lépett pályára. Az Egri FC jól kezdett szép Vén, Kotula adogatás után a Jászberényből érkező Hamar Ádám a labdára is jól érkezett és a 10. percben megszerezte a vezetést. A 15. percben már 2-1-re fordítottak a vendégek. Az egyértelműen a mérkőzés legjobbjának jelölt kameruni próbajátékos, a balszélen remeklő Tchami beadását Alex értékesítette, majd egy, a védőkről lepattanó labdát Marozos lőtt a bal alsó sarokba. Az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott. A második félidőre kicserélődtek a csapatok, csak néhányan maradtak a kezdődből. A próbajátékosok helyenként ügyeskedtek, igyekeztek meggyőzni a szakvezetést. Az ivószünetekkel megfelezett 2x50 perces játékidő harmadik részében n Kövesfalvi kapus kétszer is bravúrosan hárított Juhász Norbert, Busai Barna, Aranyos Márk lehetőségeinél. A végeredményt a 95. percben Tchami állította be, aki 17 méteres szabadrúgásból szépségdíjas bal felső sarkos, kapufás gólt szerzett. Ha a bajnokin is ilyet lőne, lenne mit ismételni a Sport televíziónak.
Felkészülési mérkőzés
Egri FC - Szolnok 1-3 (1-2)
Eger, 80 néző. V.: Török Dávid (Bozó Zoltán, Szigetvári Zsolt).
EGER
1. félidő: Illyés - Debreceni, Kiskapusi, Káposzta, Szücs - Romhányi, Bezzeg - Kotula, Vén, Hamar - Bardi.
2. félidő Gömöri - Debreceni (Ádám), Bezzeg, Káposzta, Somodi - Kéki, Borbély - Busai, Juhász, Kálmán - Aranyos.
Szolnok
1. félidő: Tarczi - Hevesi-Tóth, Hegedüs, Pető, Cornaci - Bartyik, Antal, Lengyel, Tchami - Marozos, Alex.
A 2. félidőben szerepelt: Kövesfalvi (kapus), Deme, Szalai, Balogh, Bogdán, Burány, N'kongi, Mile, Koós, Ndiaya.
Gólszerzők: Hamar (10.), Alex (12.), Marozos (15.).
Mestermérleg
László István, az Egri FC szakmai igazgatója: - A nagy hőség mindkét csapat játékán meglátszott. Egészen jól kezdtünk, volt a vezetőgólunk. Ezután nagyon elindult a Szolnok és volt 2-3 olyan támadásuk amit nem tudtunk lekövetni. Az első félidei csapat megfelelően teljesített, szép akciókat vezettünk, helyzeteket alakítottunk ki. A rutinos játékosaink szerintem jók lesznek az NB III-as bajnokságban. A második félidőben vegyesebb a kép, több próbajátékos is pályára lépett. Nálunk egyikük sem győzött meg arról, hogy feltétlenül helyük lenne a csapatban. Dolgozunk tovább, kedden 18 órakor játszunk a Maklár csapatával, pénteken 17 órától az NB II-es Bőcsöt fogadjuk.
Vágó Attila, a Szolnok vezetőedzője: - Az első féidőben két jó csapat élvezetes meccset játszott. A második félidő a cserék miatt már nem volt olyan szintű. Az eredmény reális. Van még mit dolgoznunk. Nekünk egy feladatunk van újoncként bennmaradjunk az NB I-ben. Az egrieknek ezzel a csapattal megnyerheti az NB III-as bajnokságot. Tavaly azt mondták nekem, hogy azzal a kerettel bajnoknak kell lennem az NB II-ben. Sikerült teljesíteni, hasonló helyzetben most az egri edzőkollégám van. Azt kívánom hogy mi maradjunk benn, az Eger pedig legyen bajnok a következő bajnokságban. A mai meccsen eldőlt, hogy a kameruni Tchami nagyszerű játékkal bizonyította, helye van a csapatunkban. Szeretnénk az FTC-től Pisanjukot visszahozni. Alakulunk, jelenleg Tchamival már 19-esre bővült a keretünk. Az NB I-nek 23-as kerettel indulunk neki, így még négy helyre szeretnénk ütőképes játékost igazolni.
Agria Press
FOTÓ: Zagyi Tibor
|
|