


| Szavazás | | Ki volt Egerben augusztus hónap sportolója? |
|
| Asztalitenisz - Lövei Tímea és Molnár Bálint a fiatalok legjobbja | 2010-03-09 06:53:46 Vérfagyasztó izgalmakat hozott -is túlzással- a hétvégi Heves megyei TOP12 bajnokság, melynek első felvonásában az utánpótlás legjobbjai álltak asztalhoz. A három szakaszból álló megmérettetés izgalmas mérkőzéseket és kisebb-nagyobb meglepetéseket hozott, így nem unatkozhattak a Kistályai úti játékcsarnokba kilátogató hozzátartozók és érdeklődők. A lányok mezőnyében – ahogy az a résztvevők listája alapján várható volt – a házigazda Tranzit-Tüzép SC Eger játékosainak háziversenyét hozta az érmekért folyó csata, hiszen a legjobb négy közé négy tranzitos lány: Grósz Laura, Józsa Melinda, Lövei Tímea és Mező Réka került. Az elődöntőben Grósz Laura remek játékkal győzte le a két hete ifjúsági Heves megyei bajnoki címet szerző Mező Rékát, míg Lövei Tímea játszmahátrányból fordított Józsa Melinda ellen. A döntő végletekig kiélezett küzdelmet hozott, melyben a rutin döntött Lövei Tímea javára, aki döntő szettben múlta felül Grósz Laurát.
A fiúknál már kevésbé volt érezhető az egri dominancia, hiszen a verseny fő esélyese, a domoszlói Molnár Bálint gond nélkül vette az akadályokat: az elődöntőben – addigi eredményeihez hasonlóan – a tranzitos Illés Dominikot is játszmaveszteség nélkül pipálta ki. A másik ágon megyeszékhelyi derbire került sor, melyben a remek formában játszó Madácsi Tamás a végjátékra elfáradó Zachar Márkon túljutva kerül be a fináléba. A döntőben végül érvényesült a papírforma, így Molnár Bálint jóvoltából a Domoszló SK is egy aranyéremmel gazdagodott.
Eredmények:
Leány TOP12:
1. Lövei Tímea (Tranzit-Tüzép SC Eger)
2. Grósz Laura (Tranzit-Tüzép SC Eger)
3. Mező Réka (Tranzit-Tüzép SC Eger)
4. Józsa Melinda (Tranzit-Tüzép SC Eger)
5. Molnár Lili (Domoszló SK)
6. Ivády Fanni (Abasár)
7. Szalkai Fanni (Visontai ASE)
8. Habók Dorka (Domoszló SK)
9. Szűcs Roxána (Domoszló SK)
10. Kovács Eliza (Domoszló SK)
11. Domoszlai Anna (Jámbor Vilmos Ált. Isk. Recsk)
12. Hudák Virág (Tranzit-Tüzép SC Eger)
Fiú TOP12:
1. Molnár Bálint (Domoszló SK)
2. Madácsi Tamás (Tranzit-Tüzép SC Eger)
3. Illés Dominik (Tranzit-Tüzép SC Eger)
4. Zachar Márk (Tranzit-Tüzép SC Eger)
5. Zakar Patrik (Tranzit-Tüzép SC Eger)
6. Lövei Péter (Tranzit-Tüzép SC Eger)
7. Molnár Kristóf (Gyöngyöspata KSK)
8. Sipos Dávid (Gyöngyöspata KSK)
9. Herczeg Tamás (Visontai ASE)
10. Szűcs Gábor (Domoszló SK)
11. Tóth Máté (Tranzit-Tüzép SC Eger)
12. Csupek Adrián (Gyöngyöspata KSK)
ZentaiL - P.A.
Beküldött fotó |
 |