Első kalapban a magyarok

Elkészült a párizsi olimpia női kézilabda tornájának sorsolási kalapok beosztása. A sorsolást kedden 17.30-kor tartják Páriszban. A mieink az első kalapba kerültek, így biztosan elkerülik Norvégiát.
Bővebben itt..


1552.eger.hu


































Sportlinkek












Hirek keresés:































Fórum



Hírlevél





Kosárlabda – Egy vereség utóélete: megerősítjük a céljainkat
2009-02-17 12:50:23
Mint ahogyan arról írtunk, az EKF-HÉSZ-EGER Nagykállón elszenvedett meglepő veresége vasárnap este -frissiben- igencsak felkorbácsolta az indulatokat. Akkor sem játékosok, sem szakvezetők nem akartak nyilatkozni – túl friss volt az élmény. Hétfőn elnökségi ülést tartott az egri klub, majd ezt követően felkerestük Orosz Bélát, az egriek technikai vezetőjét, aki vasárnap este is a legközlékenyebb volt. Elmondta: a nagykállói fiaskó során valóban voltak gondok a hozzáállással: három játékosról van szó, közülük egy meghatározó kosaras a csapatban, a másik kettő kiegészítő ember. Sportemberként mutattak hiányosságokat, egyesek a lelküket kitették a pályán, volt aki sérülten is együtt élt a társaival, míg mások inkább akadályozták a jó teljesítményt.

Retorzió nincs, Széles-Kovács Gyula edző vállalta, hogy elbeszélget a „három renitenssel”, a munka pedig folyik tovább, mindenki teszi a dolgát – mondta Orosz Béla. A csapaton belül nem tapasztalható jelentős ellentét, készülünk a jövő kihívásaira, a következő évek csapatát építjük csaknem a semmiből, hiszen Egerben 15-20 éve nem volt NBI-es férfi gárda.

„Tudomásul kell venni: újoncok vagyunk”

Orosz Béla az AgriaSportnak elmondta: az elnökségi ülésen arról beszélt, hogy sokan irreális elvárásokat fogalmaztak meg a csapattal szemben. Van ugyan néhány rutinosabb, az A-csoportot is megjárt játékosunk, de a többség még nagyon fiatal, egyesületként is újoncoknak számítunk a ligában, ahol mások a játékszabályok, sokkal inkább a pénzről szól minden. Az ősz folyamán magunkat is megleptük a jó szerepléssel, hiszen nem szabad elfelejteni: az NBII-ben erősítettük meg ezt az együttest, a keret magja most is ugyanazokból áll, mint tavaly. Úgy meneteltünk kiválóan, hogy tavaly óta nem történt jelentős változás.

Mások bezzeg...

Ha összehasonlítjuk anyagi lehetőségeinket például az ős riválisként emlegetett Salgótarján helyzetével, világos a különbség. A nógrádi elitklub a 2007/2008-as NBII-es keretet számos játékossal dúzzasztotta fel, Dávid Krisztián elnök arról cikkezett, hogy közel 40 millió forintból gazdálkodhatnak, míg az egri kosaras büdzsé nem éri el a 20 milliót. Ennek ellenére még mindig másodikak vagyunk a bajnokságban. Soha nem hangoztattuk, hogy veretlenek vagyunk. Széles-Kovács Gyula egri tréner nem főállású edző, elsődleges feladata a főiskolai szakmai munka, amely jelentős feladatokat takar. A többi csapatnál szinte kivétel nélkül a kosárlabdából élő szakemberek dolgoznak, készülni tudnak az egyes ellenfelekre, videóznak, elemeznek, a „mellékállású” egri edző, a főiskola, vagy munkahely mellett pattogtató játékosok alkotta EKF-HÉSZ-nél nincs idő és energia ilyen munkára – szögezte le a technikai vezető.

A „szélsőséges” ellenfelek

Ez a pontvadászat a meglepetésekről is szól: a Jászberény több vereség után szépen erősített, s a keleti csoport négy olyan csapatot vonultat fel, melyek bárkitől ki tudnak kapni akár 30 ponttal is, ugyanakkor simán nyerhetnek a tabella élén álló alakulatok ellen. Minden attól függ, hogy képviseletükben éppen milyen csapat utazik idegenbe, vagy szerepel hazai környezetben, ott vannak-e az A-csoportos, T-licenszes sportolók, vagy sem. Ez mindig csak a helyszínen derül ki. A Nyíregyháza gyenge csapattal érkezett Egerbe, videót nem is tudunk kérni, de annyit tudtunk, hogy valószínűleg a legerősebb keretükkel állnak ki. Volt a fejünkben egy Nagykállón várható keret, ehhez képest 18 éves utánpótlás válogatottak is mezt húztak a riválisnál, így alakult...

És akkor a február 15-i vereségről...

Sokat nem mondhatok, egyről érdemes tudni: akik nem teljesítettek rendesen, azokkal elbeszélgetünk: gondolják át a terveiket és az eddigi produkciójukat. Ezt a feladatot az edző magára vállalta. Gondunk volt három játékos életmódjával, sportszerűtlen magatartásával, a sporthoz való hozzáállásával. Fontos, hogy ez a dolog rendeződjön. Amúgy olyan mecset játszottunk, amely vereséghez vezetett. Előfordul ilyen, viszont az indulatokat a három sportolónk által gerjesztett feszültség okozta. A csapat szerintem nincs hullámvölgyben, de tény: fejben kicsit fáradtak vagyunk: sokat számít, hogy mindenki tanult, dolgozott az elmúlt időben. A vereség elkeserítő volt, de dolgoznunk kell tovább. Mint ahogy az őszi jó szereplés nem vitt el bennünket a túlzott jókedv irányába, így a kudarcok sem tolhatnak el a depresszió felé. A bajnokság elején vázolt tervek alapvetően nem változtak – hangsúlyozta még egyszer Orosz Béla.



Erősítsük meg: mik is a céljaink?

Azt tűztük ki magunk elé, -és meg is valósulhat-, hogy az első hatban ott legyen a csapatunk, építkezzünk, fejlődjünk, erősödjünk bele az NBI-be. A vezetőség természetesen minden forduló után oszt és szoroz, nagy esélyünk van a négy közé kerülésre, de ettől a csapattól alapjáraton sem a vezetőségnek, sem a drukkereknek nem szabada elvárniuk, hogy az első évben azonnal kivívja az A-csoportba kerülést. Tapasztalatokra van szükségünk, persze ha oda jutunk, természetesen mindent megteszünk a sikerért. Meglátjuk, meddig tudunk menetelni, de egy biztos: újabb anyagi forrásokat nem tudunk mozgósítani év közben, az egri egyesületek nehéz helyzetben vannak, abból gazdálkodunk, amink van és ezzel a garnitúrával visszük végig a tavaszt. Jó jel azonban, hogy a főiskolára jelentkezők között többen is jelezték, hogy érdeklődnének a csapat iránt. Kiderül, hogy beépíthetőek-e az együttesbe. A néhány rutinos „öreg róka” számbavétele mellett is 22 év az átlagéletkor Egerben, a jövő csapatát építjük, reméljük, hogy sikerrel.

Summázat

Orosz Béla gondolatai megszívlelendőek, a lelkesedő szurkoló valóban hajlamos más célokat kitűzni a csapata elé, mint a vezetőség, vagy maga a kedvelt alakulat. Más kérdés, hogy akár elemezzük a szép őszt és NBI-es szűz szerepünket, akár nem, aggasztó, ha sportemberi problémák akadnak egy csapatban, s hogy ez ilyen szinten felszínre került. Ezzel együtt: jó lenne drukkereket látni a lelátón, bíztatást hallani a pálya mellől, tapsot a szép egri kosarak után, mert a sportszerető egri publikum sem biztos, hogy kész arra, amit ettől a csapattól oly gyakran, "hangosan" követel.

ZentaiL
Képek: Zagyi Tibor





Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport(kukac)agriasport.hu    Impresszum - Kapcsolatfelvétel