Tokió 2020

Japán új miniszterelnöke Szuga Josihide, megerősítette, hogy mindenképpen megrendezik jövőre a tokiói olimpiát és paralimpiát. A sikeres lebonyolítás lesz a bizonyítéka annak, hogy az emberiség legyőzte a vírust.
Bővebben itt...
































Sportlinkek








Hirek keresés:





Fórum



Hírlevél

Regisztráció

Regisztráció módosítás


Felhasználónév:

Jelszó:





Vízilabda – Magabiztos siker a végére
2020-11-21 16:22:23
Fölényes győzelemmel búcsúzott a 2020-as esztendőtől a ZF-Eger női vízilabda csapata. Az őszi szezon zárómérkőzésén az egri lányok 20-10 arányban győzték le a Budapesti Honvéd együttesét. Szilágyi Péter tanítványai papírforma sikert arattak, hiszen a sereghajtó fővárosiak felülmúlása nem jelenthetett problémát. Gyakorlatilag már az első felvonás végén győztest hirdethettek. A mieink számlálhatatlanul szerezték góljaikat, nyolc perc játékot követően hét góllal (9-2) voltunk jobbak ellenfelünknél. A folytatásban is a mieink akarata érvényesült. Az egri szakvezetésnek volt lehetősége arra, hogy saját nevelésű fiatalokat jutalmazzon meg OB I-es felnőtt mérkőzésen való debütálással. Közülük Pásztor Flóra és Jászberényi Eszter góllal tette le névjegyét. Lányaink őszi helyezését nagymértékben befolyásolja a Hungerit Szentes december 12-én esedékes találkozójának eredménye. A nyári Magyar Kupa küzdelmek sikereit követően a bajnokságban mérsékeltebben szerepeltünk. A Szentesen és a III. Kerületi TVE otthonában hagyott pontok hiányozhatnak majd a végelszámolásánál. A koronavírus járvány nem volt kártékony hatással az első osztályú női bajnokság történéseire, hiszen valamennyi őszi mérkőzést sikerült lebonyolítani. Ennek ellenére is osztjuk Szilágyi Péter egri edző véleményét. A szakember a Honvéd meccs utáni nyilatkozatában elmondta: bízik benne, hogy a februári folytatásig rendeződik a világ, és tavasszal egy rendes bajnokságban tudnak pólózni.


Női OB I. 9. forduló
ZF-Eger – BHSE 20-10 (9-2, 4-2, 5-2, 2-4)

Bitskey-uszoda, zárt kapuk mögött. Játékvezetők: Tordai Gábor, ifj. Kenéz György
ZF-Eger: Podlovics – Menczinger 6, Hertzka 2, Czigány 6, Szmodics, Bódi 1, Szilágyi 1. Cserék: Túri (kapus), Párkányi, Molnár 1, Jászberényi 1, Pásztor 1, Gálicz 1, Horák. Edző: Szilágyi Péter
BHSE: Aranyi – Hollósi, Pap 2, Király 4, Rajna, Bálint 2, Czakó. Cserék: Varga (kapus), Ringhofer 2, Molnár, Kiss 2, Baksa, Meyer, Balaskó. Edző: Rottler Antal
Emberelőny/gól:5/3 illetve 3/2
Ötméteresek: 2/2 illetve 2/1
Kipontozódott: Molnár D., Balaskó

A játéknap további eredményei:

Tatabányai VSE - UVSE Hunguest Hotels 2-22
Szegedi TE – Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics 7-18
III. Kerületi TVE – Hungerit Szentes 12-12

A bajnokság állása: 1. Dunaújváros 25 pont, 2. UVSE 24 pont, 3. FTC 19 pont, 4. BVSC 18 pont, 5. Szeged 12 pont, 6. III. kerület 10 pont, 7. ZF-Eger 9 pont, 8. Szentes 7 pont, 9. Tatabánya 3 pont, 10. Honvéd 0 pont.

Az ősz hátralévő mérkőzései:
BVSC-Zugló - FTC Telekom (november 23-án játsszák)
Szentes - Tatabánya (december 12-én játsszák)





RG
Fotó: Lénárt Márton - honlap itt...







Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport@agriasport.hu    Médiaajánlat    Impresszum - Kapcsolatfelvétel