|
Vízilabda – Nem jön Egerbe a BVSC, az OSC helyett játszik négyes döntőt | 2020-09-24 15:51:32 Nem rendezik meg szombat délben a ZF-Eger – BVSC-Zugló férfi bajnoki mérkőzést. A találkozót eredetileg az OB I harmadik fordulójában rendezték volna szeptember elején, azonban elővigyázatosságból kérte a fővárosi együttes a halasztást. A felek megállapodtak a szeptember 26-i rendezésben, azonban kénytelenek lesznek új időpontot kitűzni. Nincs COVID-pozitív teszt vagy karantén egyik érintett csapatnál sem. A helyzetet az OSC-Újbuda szakosztályának vezetésének bejelentése idézte elő. Mint köztudott: hétvégén rendezik a BENU Magyar Kupa négyes döntőjét. Az OSC sajnálattal jelezte a Magyar Vízilabda Szövetség felé, hogy egészségügyi okok miatt nem tud részt venni az eseményen. Az MVLSZ-nek gyorsan kellett reagálni, a BVSC-t kérték fel az indulásra. A zuglóiak természetesen élnek a lehetőséggel, ami azt jelenti, szombaton bajnoki meccs nélkül maradnak az egri pólószurkolók.
A szabályok alapján az OSC helyét a Budapesti Honvéd vehette volna át, ám tekintettel arra, hogy hasonló okok miatt ez a csapat sem tud kiállni, a BVSC együttese játszhat majd a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.
Az OSC-Újbuda sportigazgatójának, Becsey Péternek a közleménye:
"Csapatunk, az OSC-Újbuda nem tud részt venni a hétvégén rendezendő Magyar Kupa Négyes Döntőjében. Az elmúlt időszak tömeges megbetegedései után - amely tíz játékost érintett - az egészségügyi kockázatra való tekintettel nem vállaljuk a felelősséget játékosaink mérkőzéseken való részvételéért. Tíz játékosunk tesztje lett pozitív, amelyből nyolcnak tünete is volt. A tizennégy napos karantént követően két játékos nem tudott visszatérni a csapathoz. Az egyik sportolónkat a kórházban kezelik kétoldali tüdőembóliával, a másik otthon lábadozik tüdőgyulladásából. A többi sportoló elkezdte az átmozgató edzéseket, miközben folyamatosan végezték az előírt vizsgálatokat. Az utolsó eredményeket, a mellkas CT-t, még most várjuk. Bízunk benne, hogy minden orvosi lelet kielégítő lesz és a csapat folytathatja a munkát, lassanként növelheti a terhelést, valamint rövid időn belül megkezdheti a szereplést a magyar bajnokságban. Köszönjük a Magyar Vízilabda Szövetségnek a segítségét, amit a tesztelések érdekében nyújtott, illetve a türelmet, hogy a legjobb döntést hozhassuk meg, ami a csapat jelenlegi állapotának, illetve a vírusról rendelkezésre álló ismereteknek megfelel!"
"A csapatot profi játékosok alkotják, sportemberek, akik megküzdenek azzal, aki szembejön. Tekintettel a kialakult helyzetre, természetesen vállaljuk a megméretést. A szükséges vizsgálatok el lettek végezve, jelen pillanatban mindenki egészséges, bízunk abban, ez így is marad" - fogalmazott Mészáros Csaba, a BVSC szakosztály-igazgatója.
A BVSC-Zugló a Szolnokkal játssza a BENU Magyar Kupa elődöntőjét, míg a másik ágon a Ferencváros a Vasassal meccsel.
BENU Magyar Kupa, négyes döntő
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
A program:
Szeptember 26., szombat
Elődöntők:
16.30: BVSC-Zugló - Szolnok
17.45: FTC - Vasas
Szeptember 27., vasárnap
18.45: Bronzmérkőzés
Megemlékezés Benedek Tiborról
20.15: Döntő
RG
Fotó: Lénárt Márton - honlap itt...
|
|