Hamilton simán nyert

Spielbergben az első Stájer Nagydíjon, amelynek első körében a két Ferrari összeütközött egymással; Lwis Hamilton simán nyert, Valtteri Bottas a végén jött fel a második helyre, megelőzve Max Verstappent.
Bővebben itt...



































Sportlinkek








Hirek keresés:





Fórum



Hírlevél

Regisztráció

Regisztráció módosítás


Felhasználónév:

Jelszó:





Kézilabda – Elfogadták az Eger NB I-es nevezését, véglegesítették a mezőnyt
2020-06-04 14:44:11
A Magyar Kézilabda Szövetség a beérkezett nevezések alapján véglegesítette a férfi és a női NB I mezőnyét a 2020/2021-es idényre. A férfiak élvonalának továbbra is a tagja lehet az SBS Eger együttese. A testület hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint egyedül a Vác nem adta be a nevezését. A befejezettnek nyilvánított bajnokságban sereghajtóként zárt váciak helyett az MKSZ elnöksége, illetve szakmai- és versenybizottsága a besorolási szabályzata alapján a Veszprém KKFT-Felsőörs csapatát léptette feljebb. Így a tizennégyes mezőny összetétele egy helyen változott csupán. A sorsolást a tervek szerint június 19-én készítik el a Magyar Kézilabda Szövetségben, a soron következő szezon pedig előreláthatóan szeptember 6-án indul.

A férfi NB I-be nevezett csapatok:
Telekom Veszprém, Mol-Pick Szeged, Gyöngyös, Tatabánya, FTC, Balatonfüred, Csurgó, Komló, SBS-Eger, Budakalász, Dabas, Mezőkövesd, Orosháza, Veszprém KKFT-Felsőörs (a Vác jogán).

A hölgyeknél azok a csapatok neveztek, akiknek kellett. Ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel nem kérik fel a magasabb szintű megmérettetésre az Eszterházy SC-t, amely a 2019/2020-as szezon befejezetté nyilvánítása előtt magabiztosan vezette az NB I/B keleti-csoportját.

A női NB I-be nevezett csapatok:
Győri Audi ETO, FTC, Siófok, Vác, Kisvárda, Békéscsaba, DVSC, Dunaújváros, Érd, Köfém SC (Alba FKC), Mosonmagyaróvár, MTK, Szent István SE, Szombathely.





RG
Fotó: Lénárt Márton - honlap itt...







Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport@agriasport.hu    Médiaajánlat    Impresszum - Kapcsolatfelvétel