Forma-1: 8 futam várható

Bernie Ecclestone szerint az idén legalább nyolc futamot meg lehet rendezni. A 89 éves brit mágnás elmondta, hogy a szabályzat szerint minimum nyolc verseny kell ahhoz, hogy világbajnokot lehessen hirdetni.
Bővebben itt...



































Sportlinkek








Hirek keresés:





Fórum



Hírlevél

Regisztráció

Regisztráció módosítás


Felhasználónév:

Jelszó:





Vízilabda – Harminc gól, magabiztos egri siker
2020-02-09 00:53:23
Nem unatkozott a Bitskey-uszoda mintegy háromszáz fős közönsége szombat este, a férfi OB I-ben lejátszott ZF-Eger – AVUS Szombathely összecsapáson. A B-csoport 11. fordulójának mérkőzésén a házigazda egriek 18-12-re diadalmaskodtak. Az esélyek a Dabrowski-legénység mellett szóltak, akik „betonbiztos” második helyezettként fogadták a csoport sereghajtóját. A mieinknek legfontosabb a három pont megszerzése volt, ezen kívül a közelgő – lényegesen nehezebb – feladatokra való felkészülést is szolgálta a párharc. A fórok megjátszására kevés lehetősége volt együttesünknek, a sok lefordulásos és akciógólok miatt kevés emberelőnyt tudtunk kiharcolni. Védekezésünk döcögött, de mondhatni a játék ezen elemét beáldozták a mieink a látványos vízilabda oltárán. A legnagyobb nyertes a közönség volt, amely összesen harminc gólt láthatott. Győzelmével megerősítette pozícióját a ZF-Eger a listavezető OSC mögött. Utánunk a Honvéd-BVSC páros helyezkedik el a harmadik-negyedik helyen, tíz pont lemaradással hozzánk képest.


E.ON férfi OB I., alapszakasz, B-csoport, 11. forduló
ZF-Eger – AVUS Szombathely 18-12 (5-2, 4-3, 5-3, 4-4)

Bitskey-uszoda, 300 néző. Játékvezetők: Csanádi Zs., Homonnai D.
ZF-Eger: Kardos – Rasovics 1, VLAHOPULOSZ 3, MURISICS 3, Sántavy, HOSNYÁNSZKY 5, Gyárfás 2. Csere: Krémer (kapus), SÁNTA 1, Lukács, BAKSA 2, Csacsovszky 1, Magyar M., Kürti. Edző: Dabrowski Norbert.
AVUS: Kovács B. - Marnitz G. 1, JOVANOVIC 2, Szőke Sz., Takács J. 1, Irmes, Ekler 1.
Csere: Horváth A. (kapus), Polovic, Szabó B. 2, SZŐKE B. 4, Sági, Hajmási 1, Edző: Matajsz Márk.
Emberelőny/gól: 5/4 illetve 8/3
Ötméteresek: 1/1 illetve 0

Nyilatkozatok:

Dabrowski Norbert:

- Westernfilmhez hasonló meccsen hatvannyolc kapura lövésből harminc gól született. A nézők jól szórakoztak, nem tudok haragudni a kapott gólok száma miatt. Nyíltsisakos, pörgős meccset láthattunk.

Matajsz Márk:
- Megérdemelten nyert a más dimenzióban pólózó egri csapat. Talán a hosszú utazás miatt hiányzott a frissesség. Szellős volt a védekezésünk, sok volt a lefordulásos gól. A végén visszajöttünk a meccsbe kozmetikáztuk a végeredményt. Más célokért dolgozunk, de ebből a meccsből is tudunk tanulni.

A B-csoport további eredményei:
A-Híd-OSC-Újbuda - Metalcom Szentes 17-4
BVSC-Zugló - Kaposvári VK 12-5
Honvéd – VasasPlaket 12-9

A B-csoport állása: 1. OSC 33 pont, 2. ZF-Eger 28 pont, 3. Honvéd 18 pont, 4. BVSC 18 pont, 5. Szentes 13 pont, 6. Vasas 8 pont, 7. Kaposvár 7 pont, 8. AVUS 4 pont.




RG







Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport@agriasport.hu    Médiaajánlat    Impresszum - Kapcsolatfelvétel