Kaotikus futam

Hamilton győzelmét hozta a kaotikus Toszkán Nagydíj Valtteri Bottas és Alexander Albon előtt. A futamon összesen három állórajtot teljesített a mezőny, aminek Sebastian Vettel egyáltalán nem örült.
Bővebben itt...
































Sportlinkek








Hirek keresés:





Fórum



Hírlevél

Regisztráció

Regisztráció módosítás


Felhasználónév:

Jelszó:





Vízilabda – Kilenc góllal nyerték a rangadót az egri lányok
2019-11-17 00:22:11
Rangadót nyert magabiztos játékkal az LFÁ-ZF-Eger női vízilabda csapata szombaton délután a Bitskey-uszodában. Helyosztó-jellegű volt együttesünk összecsapása a III. kerületi TVE-vel szemben, hiszen a hatodik pozícióban lévő együttes fogadta az ötödiket. A fővárosiak újoncok ugyan a magyar élvonalban, azonban eddigi eredményeik alapján megállapítható, hogy nem átszállójegyet váltottak az OB I 2019/2020-as kiírására. Világbajnok játékosokkal (Kisteleki Dóra, Drávucz Rita) érkeztek városunkba, de Biros Péter tanítványai a játék minden elemében felülkerekedtek, és 16-7-es vereséggel küldték haza a kerületieket. Az egri lányok fokozatosan lendültek játékba. Az első negyed végén három, a nagyszünetben pedig öt találat volt a különbség a felek között. A párharc a harmadik felvonásban dőlt el végérvényesen. Szép hazai góloknak tapsolhatott a közönség, Magyari Alda pedig őrizte jó formáját a hazai kapuban. A végjáték izgalommentes volt. Ezt a szakaszt ugyan döntetlenre hozta a III. kerületi TVE, azonban a differencia így is markáns maradt. Az egri lányok szép győzelemmel búcsúztak közönségüktől. Ősszel már csak egy bajnoki meccs vár a mieinkre, azt egy hét múlva a sereghajtó Honvéd otthonában játsszák. Az Eger és a III. kerületi TVE helyet cserélt a bajnoki táblázaton, így a 2019-es zárást az ötödik pozícióból várják a mieink.


Női OB I., alapszakasz, 8. forduló
LFÁ-ZF-Eger - III. kerületi TVE 16-7 (4-1, 3-1, 6-2, 3-3)

Bitskey-uszoda 200 néző. Játékvezetők: Tordai Gábor, Bereczki Miklós
LFÁ-ZF-Eger: Magyari 1 – Szilágyi D. 5, Menczinger 2, Tóth Cs., Vályi F. 2, Polák 2. Cserék: Dobi 2, Molnár, Katona 1, Bódi, Szmodics 1, Szilágyi Sz. Edző: Biros Péter.
III. kerületi TVE: Pápai – Crittenden 2, Pap, Kisteleki 2, Illés, Petőváry 1, Drávucz 2. Cserék: Simon, Rajkort, Nagy, Szűcs, Szentkereszti, Dulic. Edző: Lukács Dénes.
Emberelőny/gól: 2/1 illetve 7/3
Ötméteresek: 5/4 illetve 4/2
Kipontozódott: Szilágyi D.

Nyilatkozatok:

Biros Péter:

- Gratulálok a csapatomnak, valahol erre készültünk, hogy a végére elfárad az ellenfél. Ennek tudható be többek között a nagyarányú különbség. Számunkra kedvező eredménnyel zártuk az évet haza pályán, ennek kifejezetten örülök.

Lukács Dénes:
- Nagyon taktikus és eredményes játékot mutatott az Eger, mi pedig sokat hibáztunk. Azt gondolom, hogy nincs gond, azokat a találkozókat, amiket elterveztünk, meg tudtuk nyerni. Gratulálok a hazai csapatnak.

A játéknap további eredményei:
BVSC-Zugló Diapolo – Tatabánya 11-3
Dunaújváros - FTC Telekom 9-7
BHSE - Hungerit Szentes 7-15
UVSE – Szeged SZTE 19-4



RG
Fotó: Lénárt Márton - honlap itt...







Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport@agriasport.hu    Médiaajánlat    Impresszum - Kapcsolatfelvétel