Köszönet a FINA-nak

Mégsem rendezik meg az Energy for Swim 2018 elnevezésű viadalt. A FINA fenyegetését követően az Olasz Úszószövetség úgy döntött, elmarad a december 20-21-i torinói verseny. Cseh László finoman szólva sem repesett az örömtől a hír hallatán. Bővebben itt...




























Sportlinkek








Hirek keresés:





Fórum



Hírlevél

Regisztráció

Regisztráció módosítás


Felhasználónév:

Jelszó:





Kézilabda – A sereghajtó újonc ellen kezdheti a felzárkózást a DVTK-Eger
2018-10-11 13:36:07
Szombaton hosszú idő után játszik hazai mérkőzést a férfi kézilabda honi élvonalában a DVTK-Eger együttese. Az NB I-ben öt fordulót követően egy ponttal rendelkező egriek a Vecsést fogadják a Kemény Ferenc Sportcsarnokban. A felzárkózás megkezdéséhez jó alapot adhat a 18 órakor kezdődő ütközet, Tóth Edmond legénysége ugyanis a pont nélküli sereghajtóval szemben méreti meg magát. Mindez persze nem jelenti azt, hogy előre beírhatjuk a győzelmet az Eger neve mellé, lebecsülni az újoncot hatalmas hiba lenne. A Vecsés NB I-es rutinnal rendelkező játékosok sorát vonultatja fel, Lendvay Péter személyében korábbi válogatott kézilabdázó is erősíti sorait. A héten edzőváltáson is átesett az NB I/B nyugati-csoportjának legutóbbi bajnoka. Nagy Károlyt az eddigi gyenge szereplés miatt menesztették, ami azt jelenti, hogy Vecsésen nem vágynak statisztaszerepere a legmagasabb osztályban sem. Az új tréner Damir Sztojanovics lett. A szerb szakember mellett két honfitárs, Nebojsa Vojinovics és Uros Radoszavljevics is csatlakozott újként. Ami az Egert illeti: a Mezőkövesden hajrában elszenvedett vereség eleinte hagyott nyomot a társaságban, ám a héten nagy hangsúlyt helyeztek a fejek kitisztítására. A fergeteges hazai közönségre óriási szükség lesz a találkozón, melyen nem lehet más alternatíva a mieink számára, mint a győzelem megszerzése.


Férfi kézilabda NB I., 6. forduló
Kemény Ferenc Sportcsarnok, 2018-10-13 (szombat) 18 óra
DVTK-Eger – Vecsési SE

Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor.

A forduló további párosításai:
MOL-Pick Szeged - Sport36-Komló 39-29 (kedden játszották)
Balatonfüredi KSE - HE-DO B. Braun Gyöngyös
Ferencvárosi TC - Mezőkövesdi KC
CYEB Budakalász - Dabasi KC VSE
Csurgói KK - Ceglédi KKSE
Grundfos Tatabánya KC - Telekom Veszprém

A bajnokság állása






















RG
Fotó: Lénárt Márton - honlap itt...







Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport@agriasport.hu    Médiaajánlat    Impresszum - Kapcsolatfelvétel