Köszönet a FINA-nak

Mégsem rendezik meg az Energy for Swim 2018 elnevezésű viadalt. A FINA fenyegetését követően az Olasz Úszószövetség úgy döntött, elmarad a december 20-21-i torinói verseny. Cseh László finoman szólva sem repesett az örömtől a hír hallatán. Bővebben itt...




























Sportlinkek








Hirek keresés:





Fórum



Hírlevél

Regisztráció

Regisztráció módosítás


Felhasználónév:

Jelszó:





Kézilabda – Hétközi felmérő a komoly álmokat szövögető Siófokkal
2018-10-09 20:50:52
Szerdán bajnoki mérkőzés vár az Eszterházy SC női kézilabda csapatára az NB I-ben. A kilencedik játéknap előrehozott találkozóján az egri egyetemisták a Siófokkal találkoznak. A 2018/2019-es idényben eddigi legnehezebb meccse vár Debre Viktor tanítványaira. A Siófok igazi nemzetközi alakulat, amelynek célja nem más, mint beleszólni a legnagyobbak (Győr és a Fradi) dolgába. A nyári átigazolási időszak jelentős változásokat hozott a Balaton partján. Tor Odvar Moen nívós keretből kerettel dolgozhat, csapatukban több, mint tíz légiós kap rendszeresen játéklehetőséget. Jelenleg a tabella harmadik helyét foglalják el, négy győzelmük mellett kissé meglepő a Váctól elszenvedett hazai fiaskó. Komoly fegyvertény volna a mieinktől már a szoros végeredmény kiharcolása is. A múlt is a Siófok mellett szól, a 2013/2014-es kiírásban hazai pályán 31-20-ra, Egerben pedig 45-30-ra verték az akkor még Herczeg Béla edző által irányított EKFSC-t. Érdekesség, hogy együttesünkből hárman – nevezetesen Brettner Zsófia, Buzsáki Nikolett és Tóth Alexandra – is erősítették korábban szerdai vendégeinket. Egy lelkesen játszó újonc csapatra számítok, a tudásbeli különbségnek azonban ki kell ütköznie. Győzni megyünk Egerbe, más célunk nem is lehet – nyilatkozta az esélyekről Tor Odvar Moen, a siófoki mini világválogatott szakvezetője. A találkozót 18 órától kezdik a Leányka úton.


Női kézilabda NB I., 9. fordulóból előrehozott mérkőzés
Eszterházy-csarnok, 2018-10-10 (szerda) 18 óra
Eszterházy SC – Siófok KTC

Játékvezetők: Réti Tamás, Szedmák Márton

A hétközi forduló további párosításai:
FTC-Rail Cargo Hungaria – DVSC
GVM Europe-Vác - Kisvárda Master Good SE
Győri Audi ETO KC - EUbility Group-Békéscsaba



RG








Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport@agriasport.hu    Médiaajánlat    Impresszum - Kapcsolatfelvétel