Budapest is rendező


Házigazdák. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának nyoni ülésén eldőlt, hogy a 2020-as Európa-bajnokságon az F-csoport küzdelmeit Budapesten és Münchenben bonyolítják le
B ővebben itt...




























Sportlinkek






Hirek keresés:





Fórum



Hírlevél

Regisztráció

Regisztráció módosítás


Felhasználónév:

Jelszó:





Vízilabda – Helyosztó rangadó a Fradival
2017-12-05 19:12:04
Szerdán komoly rangadót vív a fővárosban a ZF-Eger női vízilabda csapata. Az OB I kilencedik fordulójában a Ferencváros népligeti uszodájában vendégeskedik Biros Péter együttese. Két azonos pontszámmal rendelkező csapat néz egymással farkasszemet. Jelenleg az Eger és a Fradi képviseli az erős középmezőnyt a vezető nagy hármas (UVSE, Dunaújváros, BVSC) mögött, így akár helyosztónak is betudható a 18 óra 45 perckor kezdődő összecsapás. A párharc nem tekint vissza jelentős múltra, hiszen a Fradi nyáron indította el női póló szakosztályát. Nem bízták a dolgokat a véletlenre, hiszen soraikban tudják többek között a válogatottsággal büszkélkedő Bujka Barbarát, Kisteleki Dórát, Kövér Kis Rékát vagy éppen Illés Henriettát. A zöld-fehérek idegenbeli legyőzése komoly fegyvertény volna fiatal együttesünktől. Ha lányaink elhiszik magukról, hogy van keresnivalójuk, akkor érhetnek el szép eredményt.

A játéknap legnagyobb várakozással kísért összecsapása az UVSE dunaújvárosi vendégjátéka lesz, amelyen a második helyezett fogadja a listavezetőt.


Női OB I., 9. forduló
Budapest, 2017-12-06 (szerda) 18 óra 45 perc
FTC - ZF-Eger

Játékvezetők: Bereczki Miklós, Balázs Gergely

A játéknap további párosításai:
Dunaújváros-Maarsk Graphics – UVSE
UVSE Margitsziget - Racionet Honvéd
Hungerit Szentes – Szegedi TE T&N
Tatabánya - BVSC-Zugló Diapolo

A bajnokság állása
1. UVSE 24 pont
2. Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics 22 pont
3. BVSC-Zugló Diapolo 19 pont
4. ZF-Eger 15 pont
5. FTC 15 pont
6. Szegedi TE T&N 9 pont
7. Hungerit Szentes 9 pont
8. Tatabánya 6 pont
9. UVSE Margitsziget 0 pont
10. Racionet Honvéd 0 pont



RG
Fotó: Lénárt Márton - honlap itt...







Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport@agriasport.hu    Médiaajánlat    Impresszum - Kapcsolatfelvétel