Csodát tett a Liverpool

Három gólos hátrányt ledolgozva a Liverpool hazai pályán 4–0-ra legyőzte a Barcelonát a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. Az angol csapat ellenfélre vár, a másik ágon az Ajax és a Tottenham küzd a döntőbe kerülésért






























Sportlinkek








Hirek keresés:





Fórum



Hírlevél

Regisztráció

Regisztráció módosítás


Felhasználónév:

Jelszó:





Ökölvívás - A boksz ünnepe a Bikavér ünnepén
2016-07-10 14:32:17
Harmadik alkalommal rendezték meg a XX. Bikavér Ünnephez kapcsolódó, az angolok részvétele miatt nemzetközi ökölvívó eseményt az Érsekkertben. A pénteki és szombati napon 19-19 mérkőzésre szólították szorítóba az Érsekkertben felállított szabadtéri ringben. Az Észak-magyarországi ökölvívó régió, valamint az Egri Városi Sportiskola a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) támogatásával szervezte meg az eseményt, amely az U-21-es Magyar Kupa állomása is volt. A Bikavér Ünnep nagyérdemű közönsége a borgasztronómiai élmények mellett vevő volt a késő délutáni bunyóra. A két nap során több mint ezren tekintették meg a különböző korosztályokban (junior, serdülő, ifi, U-21, férfi, női felnőtt) rendezett meccseket. Nem csalódtak, sok hívet szerzett magának a sportág. A jó helyszínválasztás is hozzájárult ahhoz, hogy olyanok is belepillanthattak a küzdelmekbe, akik korábban még soha nem láttak élőben bokszmeccset.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség képviseletében dr. Csötönyi Sándor elnök, dr. Kovács László szövetségi kapitány, Kunya György főtitkár, Wida József utánpótlás menedzser, Nagy Anett Viktória szakmai koordinációs igazgató, Lukács Adorján U-21-as menedzser tekintette meg a helyenként színvonalas összecsapásokat. A sportágra napjainkban rá fér a hírverés. Rióban két magyarnak Harcsa Zoltánnak és Bacskai Balázsnak szurkolhatunk. Az egri versenyen pénteken Tallósi Péter (Madárfészek Akadémia, HSH), szombaton Könnyű Róbert (Egri VSI) érdemelte ki a nap embere címet.

Vendégeink. Az angliai Sheffieldből érkezett az Aspire Box Club 9 versenyzői, akik más stílust képviselve több alkalommal feladták a leckét a magyaroknak. Szép gesztus volt, hogy a találkozók végén az angolok éremmel köszönték meg a küzdelmet az ellenfeleknek. Az ünnepi eseményen minden mérkőzését követően a szervezők jóvoltából érmet kaptak a résztvevők.
.

Az Egri Városi Sportiskola 11 versenyzője lépett ringbe. Könnyű Róbert, Szőllősy Richárd, Szőllősy Áron, Berecz Lionel, Zámbó Ramóna, Oláh Károlyt, Paczók Patrik, Palkovics Aurél, Daru Krisztián, Kökény Márk, Hajóka Richárd (Edző: Dorkó Péter, Galambosi István) a hazai közönség előtt mutathatta be tehetségét. Szőllősy Áron közönség kedvencként jó formát mutatott, ami biztató a közelgő zágrábi Európa-bajnokság előtt. Az U-21-es Magyar Kupa keretében 7 pár lépett a szorítóba. A versenybíróság elnöki feladatát Nacsa József látta el. Bíróként közreműködött Béki Piroska, Horváth Patrícia, Pócsi Gabriella, Kádár Sándor, Babai Sándor, Kis László, Hidvégi György, Nagy Ferenc, Apostol György,
A szombati napon ringbe szólították Tarsoly József hegybírót is, akinek Dorkó Péter főszervező, a régió szakmai vezetője köszönte meg , hogy ismét lehetőséget kapott a sportág, hogy a 4 napos fesztiválon.
Csötönyi Sándor elnök elismeréssel beszélt az egri szervezők munkájáról, akik Kovács Géza régiós vezető, az EVSI igazgatójának irányításával megvalósították a bokszgálát és népszerűsítették az ökölvívó sportot.
Tarsoly József hegybíró bejelentette, hogy 2017-ben is szívesen látják a a Bikavár Ünnepen az ökölvívókat.
Az esemény sikeréhez hozzájárult Deze Marádi-Takács Péter a Kőszegről érkezett műsorközlő tevékenysége.




Kép, szöveg: Agria Press - Bajzát Rafael







Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport@agriasport.hu    Médiaajánlat    Impresszum - Kapcsolatfelvétel