Kaotikus futam

Hamilton győzelmét hozta a kaotikus Toszkán Nagydíj Valtteri Bottas és Alexander Albon előtt. A futamon összesen három állórajtot teljesített a mezőny, aminek Sebastian Vettel egyáltalán nem örült.
Bővebben itt...
































Sportlinkek








Hirek keresés:





Fórum



Hírlevél

Regisztráció

Regisztráció módosítás


Felhasználónév:

Jelszó:





Vízilabda – Sorsoltak: a Szolnokot kellene legyőzni a döntőbe jutáshoz
2014-11-10 17:59:51
A Magyar Vízilabda Szövetségben megtartották a Magyar Kupa szentesi négyes finálé elődöntőinek sorsolását. A ZF-Eger csapata három év után érdekelt a sorozat végjátékában. A negyeddöntőben a Vasas-Plaket együttesét kettős győzelemmel búcsúztatták a mieink, így kerültek be Final Four-ba. Dabrowski Norbert egri vezetőedző korábban nyilatkozta, hogy csapatával minden fronton döntőt szeretne játszani. Nos, a sárga-kékek alaposan belehúztak, hiszen legnagyobb honi riválisukat a Szolnokot kapták a döntőbe jutásért zajló küzdelemben. Könnyű opponenst eleve nem is kaphatott az Eger, hiszen a Szolnok mellett az OSC és a Honvéd is ott lesz Szentesen. Dabrowski a szövetség hivatalos honlapjának elmondta: ha meg akarjuk nyerni a Magyar Kupát, akkor a Szolnokot vagy az elődöntőben vagy a döntőben le kell győzni. Szolnoki részről Cseh Sándor örül annak, hogy az Egerrel kerültek szembe.

A másik ágon az OSC a Honvéddal csap össze.

Az érintett csapatok vezetőedzőinek reakciói:

Dabrowski Norbert (ZF-Eger):

– Papíron a három ellenfél közül a legerősebbet kaptuk. Persze nyilvánvaló volt, hogy ha meg akarjuk nyerni a Magyar Kupát, akkor a Szolnokot vagy az elődöntőben vagy a döntőben le kell győzni, nagy valószínűséggel. Márpedig meg akarjuk nyerni a kupát. Ez van, innentől kezdve így készülünk a Szolnokra.

Cseh Sándor (Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP VSC):
– Azt szokták mondani, a négy között már nincs könnyű ellenfél, ahhoz, hogy kupát nyerjen egy csapat, úgy is mindenkit le kell győznie. Mégis talán a Honvéd ellen szereplő csapatnak van a legnagyobb esélye a döntőbe kerülni – egyáltalán nem lebecsülve őket, tiszteletre méltó az eredményük, de nekik van a legkisebb esélyük a győzelemre. Az Egert jobb szerettem volna a negyeddöntőben ellenfélnek, mert hiába nagyon jó csapat, még nem annyira komplett, mint decemberben lesz. Biztosan jó meccset játszunk majd velük, addig mi is sokat változunk, ők is, kérdés, milyen utat jár be addig a két csapat.

Vad Lajos (Racionet Honvéd):
- Azt hiszem, a Magyar Kupa közönségkedvencei lettünk, mindenki bennünket akart a négy között ellenfélnek… Ez nem baj, sőt, tökéletesen mutatja, mekkora dolog, hogy ott lehetünk a nagy hármas mellett a fináléban. Óriási teljesítmény ez a csapat életében, mind a játékosok, mind a Gergely Pisti, Novák Feri bácsi vezette, roppant fontos háttérmunka visszaigazolása ez a siker. Nem egy emberem most vesz majd részt először ilyen rangos eseményen, ezért is eszméletlen nagy számunkra az értéke. Az OSC jutott nekünk, mondanom sem kell, kiváló együttes. Viszont sohasem megyünk feltartott kézzel egy mérkőzésre, annyit ígérhetek, nem leszünk könnyű ellenfél.

Vincze Balázs (A-Híd-OSC-Újbuda):
- Eleve osztom azt a véleményt, hogy egy mérkőzésen bármi megtörténhet, így semmi esetre sem gondolnék a Honvéd elleni meccsen túlra. Abszolút úgy készülünk majd ellenük, mintha a másik két csapat valamelyikét kaptuk volna. Mást nem is tehetnénk, hiszen a bajnokság első fordulójában egy viszonylag foghíjas Honvéd ellen is az utolsó pillanatig nyílt volt a mérkőzés. Erre számítok majd a kupaelődöntőben is, a maximumot kell nyújtanunk ahhoz, hogy a döntőbe kerüljünk.

A Theodora Magyar Kupa négyes döntőjében:

December 5., péntek

17.45.: Racionet-Honvéd – A-HÍD OSC-Újbuda
19.35.: ZF-Eger – Szolnoki Dózsa-KÖGÉP VSC


RG
Nyilatkozatok forrása: mvlsz







Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport@agriasport.hu    Médiaajánlat    Impresszum - Kapcsolatfelvétel