Puskás Arena nyitány

November 15-én este az Uruguay elleni felkészülési mérkőzéssel hivatalosan is megnyitja kapuit az új nemzeti stadion, a Puskás Aréna. A találkozó Gera Zoltán búcsúmeccse lesz.
Bővebben itt...































Sportlinkek








Hirek keresés:





Fórum



Hírlevél

Regisztráció

Regisztráció módosítás


Felhasználónév:

Jelszó:





Úszás - Három egri delfin Kecskeméten
2014-02-24 17:26:50
Túl vannak az idei első, bemutatkozó versenyükön az Egri Úszó Klub versenyzői. Sallai Bea tanítványai közül három „delfin” korosztályú (10 éves) vett részt Kecskeméten, az Aranyhomok kupán, ahol 41 egyesület 674 versenyzője állt rajthoz. A legnagyobb név az Európa-bajnok Kis Gergő volt, aki természetesen több számban is győzött. Az egri küldöttség Kormos Kristóf révén egy ezüstéremmel térhetett haza, aki a 200 méteres hátúszásban állhatott a dobogó második fokára. Kiss Olivér életében először úszott versenyen 200 pillangón és nem is akárhogyan, hiszen az elért ideje új évjáratos városi csúcs! Ezzel a két évvel idősebbek között az előkelő hetedik helyen zárt. A harmadik úszónk Blaskó Nikol volt, aki szintén első alkalommal teljesítette a 200 méteres hátúszó távot.


A következő megmérettetés hétvégén, az Országos Diákolimpián, Kecskeméten lesz, ahol az iskoláikat képviselik a versenyzőink, majd az azt követő hétvégén, kétnapos versenyen, Miskolcon állnak rajthoz az Egri Úszó Klub versenyzői. – tájékoztatott Kripkó Zoltán.

Eredmények:
Kormos Kristóf (2004)

200 m hát 2. helyezett 2:55,01
50 m hát 5. helyezett 38,98

Kiss Olivér (2004)

200 m pille 7. helyezett 2:47,75 évjáratos városi csúcs
50 m hát 8. helyezett 40,41

Blaskó Nikol (2004)
200 m hát 13. helyezett 3:05,96







Kiadó az Egri Városi Sportiskola információ:   agriasport@agriasport.hu    Médiaajánlat    Impresszum - Kapcsolatfelvétel